Kórusolimpiára gyűjt a Gyakorló
2010. február 09. kedd 17:16

- Büszkeséggel tölt el minket ez a lehetőség, mivel, úgy gondolom, tisztességgel végigjártuk az ehhez a kínai meghíváshoz vezető utat. Kórusunk korábban sikerrel szerepelt a helyi, majd az országos, végül pedig a nemzetközi megmérettetéseken is - idézte fel Schóber Tamás karvezető, aki kiemelte, a kórusolimpiai szereplés lehet a Campanella világpremierje.
A gyermekkórus negyvenegy tagja és kíséretük a tervek szerint júliusban töltene el legkevesebb öt napot az ázsiai országban. Az utazás teljes költsége eléri a 20 millió forintot, amelynek előteremtésére példás összefogás bontakozott ki: a szülők gyermekenként százezer forintot gyűjtöttek össze. Majd az így rendelkezésre álló több mint 4 millió forintos önrész mellé kezdtek további segítőket keresni - eddig úgy tűnik, sikerrel.
Támogatóik között van Hiller István kulturális miniszer is, aki ötmilliós minisztériumi támogatásra tett ígéretet, a Pécsi Tudományegyetem vezetősége négymillió forinttal járul hozzá az úthoz - jegyezte meg Schóber Tamás. Pécs polgármestere, valamint több nagy városi cég és a megyei önkormányzat is az ügy mellé állt, amelynek következtében idáig közel 17 millió forint gyűlt össze.
A még hiányzó résszel kapcsolatban folyamatosan tárgyalnak lehetséges szponzorokkal, akik - mint megtudtuk - egyre többen vannak A kórusvezető hozzáfűzte, továbbra is szívesen fogadnak bármilyen felajánlást.
Balikó Gergő
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Ismét elhalasztották a szombatra...
- Horvátország leghosszabb hídján is...