Komlón is megkezdte a kampányt a Fidesz
2010. január 31. vasárnap 10:11
Hétfő és péntek között Szászváron, Sásdon, Mágocson, Vásárosdombón, Mánfán és Komlón a választási felkészülés keretében a helyi csoportok vezetőivel, valamint helyi és környékbeli aktivistákkal találkozott a politikus.
A Fidesz jelöltje felhívta a figyelmet arra, hogy keményen meg kell dolgozni a győzelemért. Kiemelte: vissza kell adni a mélyszegénységben élő, kiábrándult, csalódott emberek jövőbe vetett hitét. Elmondta: szeretne a választókerület minden településére eljutni, megismerni az ott élő emberek problémáit, javaslatait.
„Senki nem maradhat otthon, aki változást akar!" - mondta Polics József. Hangsúlyozta, hogy minden szavazatra szükség van, ezért az egyéni jelöltek mellett a Fidesz-KDNP listájára leadott szavazatok is nagyon fontosak. A választási győzelem eléréséhez minden eddiginél nagyobb összefogásra és mozgósításra lesz szükség. Ehhez a munkához a Fidesz és a KDNP továbbra is várja önkéntesek jelentkezését.
Február első hetében Magyarszéken és Hosszúhetényben folytatódik a párt választási felkészülése.
B. S.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...