Komáromit eltávolították az MSZP-ből
2009. július 03. péntek 14:46

Mint a politikus munkatársunknak elmondta, kizárását többek között a nyilvánosság előtt tett kijelentéseivel indokolták. Mint ismert, Komáromi tavaly Gyurcsány visszavonulását kezdeményezte, míg idén Tóth Bertalant nevezte meg, mint a polgármester-választás elvesztésének fő felelősét, illetve azt mondta, hogy az MSZP pécsi szervezete meggyengüléséért is ő, illetve a helyi "cuslágisták" okolhatók.
Az alapszervezeti titkár egyúttal bejelentette, él a lehetőséggel és 15 napon belül megfellebbezi a döntést. Ha kell, elmegy a legutolsó fórumig, azaz a párt Kongresszusáig is, tette hozzá, hogy igazát bizonyíthassa.
- Egy demokratikus pártban minimum, hogy elmondhassa az ember a véleményét - mondta a Pécsi Újság.hu-nak. - Az elmúlt hetekben eljutottunk odáig, hogy a belső fórumokon nem kaptam szót, így természetesen a nyilvánossághoz fordultam. A kizárásomról szóló döntés nem más, mint a hatalmi arrogancia megnyilvánulása - volt már ilyen a mi pártunkban, igaz legutóbb a rendszerváltás előestéjén folyamodtak elvtársaim a kizárásokhoz, mint végső megoldáshoz... Meg is lett az eredménye. Természetesen fellebbezni fogok, s azt is remélem, hogy néhány hét múlva lesz még kihez.
EQM
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Kölyökkutyákat mentettek ki a tűzből...