Kodály Zoltán köré felépített koncertet hallhatnak
2018. március 05. hétfő 17:30

Március kilencedikén, pénteken este hét órakor a Liszt Ferenc hangversenyteremben hallhatják az odalátogatók Kodály Zoltán köré felépített koncertet.
A Magyar Kodály Társaság 40 évvel ezelőtt, 1978-ban alakult, s ezzel együtt létrejött a II. Nemzetközi Kodály Szimpózium keretében 1975-ben, Kecskeméten megalapított Nemzetközi Kodály Társaság (International Kodály Society) hazai testvérszervezete.
Az évente és az időről-időre visszatérő események "tagolják" a Társaság időszámítását, amely minden évben méltó módon megemlékezik a Mester halálának évfordulójáról és megünnepli születésének évfordulóit. Ki kell emelni a jelesebb Kodály-évek kapcsán rendezett nemzetközi konferenciákat, melyek a kodályi életmű értékelése mellett zenetörténeti, zenepedagógiai, s népzenei témákat dolgoznak fel. A Magyar Kodály Társaság jelentős szerepet vállal koncertek, zenei vetélkedők és versenyek szervezésében. Szoros kapcsolatot épített ki a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Országos Szövetségével is.
A hangversenyen Kodály művei mellett a Mester tanítványainak, illetve az azt követő generációk Kodály szellemiségét ápoló kiemelkedő szerzőinek - Farkas Ferenc, Járdányi Pál, Karai József, Balázs Árpád, Tillai Aurél, Orbán György valamint Tóth Péter - vokális és hangszeres kompozíciói szólalnak meg a Zeneművészeti Intézet oktatóinak és hallgatóinak előadásában. Külön érdeklődésre tehet szert Tillai Aurél Fodor András versére írt Énekmondó című egyneműkari műve új bemutatója.
Fellépők:
PÉCSI EGYETEMI KÓRUS - Prof. Dr. Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy, Dr. HOPPÁL Péter karnagy
PÉCSI EGYETEMI NŐIKAR - Kertész Attila Liszt-díjas karnagy
Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla leánykara - Kertész Attila Liszt-díjas karnagy
Vas Bence gitárművész, Balázs Júlia énekművész, Nagy Johanna énekművész, Kuti Ágnes énekművész, Gyermánné Vass Ágnes Liszt-díjas hegedűművész, Körtesi András zongoraművész
Köszöntőt mond: dr. Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött: [email protected]
A hangverseny a Magyar Kodály Társaság és a PTE közös szervezésében valósul meg.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...