Kóbor József személyében önálló polgármesterjelöltet indít az LMP Pécsett
2019. augusztus 11. vasárnap 12:53

AZ LMP pécsi polgármesterjelöltje dr. Kóbor József biofizikus, sugárvédelmi szakértő, közölte a Facebookon Keresztes László Lóránt. A párt korábban közölte azt is, hogy képviselőjelölteket is önállóan állítanak.
Kóbor József (képünkön) ugyancsak a Facebook-on tájékoztatta a közvéleményt döntéséről.
Többek között az írta, "bejelentem, hogy mint felelős pécsi polgár, mint a Lehet Más a Politika - Magyarország Zöld Pártja - pécsi önkormányzati képviselője, az LMP és civil támogatóink bizalmát élvezve elindulok Pécs város polgármesterségéért a 2019 októberi önkormányzati választáson.
Nem volt eredetileg ilyen szándékom.
Magam is azok közé tartoztam, akik igyekeztem kiváló, városunkban beágyazott, ismert és köztiszteletben álló személyiségeket felkérni erre a felelős posztra.
Olyanokat, akikről tudtuk, hogy életük, hivatásuk, közéleti tevékenységük során eddig is városunkat szolgálták, tisztában vannak a rendkívüli kihívásokkal, és tisztában vannak a radikális változások szükségességével is, amelyek kellenek ahhoz, hogy Pécs kimozduljon a holtpontról, ahová jutott.
Elgondolkodtató válaszokat kaptam. Volt, aki azt mondta, félti az egzisztenciáját, a családját. Volt, aki azt mondta: annyira kilátástalannak tartja a helyzetet, hogy nem adja a nevét egy nyilvánvaló politikai bukáshoz, amely megválasztott polgármesterként várna rá."
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...
- Baranyában két helyen is a...
- Megnevezte gyermek- és oktatási...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, a lakosság...

