Klasszikus zeneművek a Tettyei Mésztufa-barlangban
2010. március 22. hétfő 14:54
2000 szeptemberében alig több mint tíz ember összeült a Szent Mór Iskolaközpontban, hogy közösen, jókedvűen igényes komolyzenét produkáljanak. Elég hamar kiderült, hogy továbblépni csak intézményes formában lehet. Ezért 2001 decemberében a tagok úgy döntöttek, hogy alapítanak egy egyesületet.
Ez 2002 júniusára realizálódott, megszületett az Ében Fafúvós Egyesület. 2000-ben még csak fuvolák, klarinétok és egy fagott volt a zenekar felállása. Az évek során ez kibővült alt fuvolával, oboával, basszusklarinéttal, ütőhangszerekkel és billentyűvel.
Ráadásul az egyesület létszáma mára megközelíti az ötvenet. 2005-ben megalakult az utánpótlás zenekar is, ezzel szakmai szempontból nagyot lépett előre az Egyesület, mert a megtanulandó anyagot így differenciálni lehet. Az egyesületen belül kialakultak kisebb kamaracsoportok is, amelyek baráti és családi kötődést is hordoznak magukban.
Forrás: DDNPI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Elhunyt Szebeni János, rádiós,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...