Kiváló diplomát szerzett a tűzoltóság szolgálatparancsnoka
2017. július 06. csütörtök 13:30

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának 212 végzett hallgatója tett tiszti esküt a Budai Várban az elmúlt hétvégén. Pintér Sándor belügyminiszter ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország közbiztonsága szilárd és szélsőségektől mentes.
A frissen végzett hallgatók a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, Pintér Sándor belügyminiszter, a tábornoki kar és az egyetem vezetői jelenlétében tették le a tiszti esküt a Kapisztrán téren. A katasztrófavédelem állományába huszonnégy tisztet neveztek ki az újonnan végzettek közül. A huszonnégy friss diplomás közül heten végeztek kiváló eredménnyel, köztük Berényi Imre is.
Berényi Imre főtörzsőrmesterként végezte el levelező tagozaton a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Tűzvédelmi és Mentésirányítási alapszakát. Eddig a mohácsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka volt.
A mohácsi születésű fiatal édesapja is tűzoltó volt, így adott volt a tűzoltói pálya. Vonulós tűzoltóként, tizenkilenc évesen került a katasztrófavédelem állományába, majd Véménden lett szerparancsnok. A főiskolai évek alatt demonstrátorként is dolgozott, köztársasági ösztöndíjban részesült, a tanulmányok mellett, pedig szerves részét képezi az életének a sport, ezen belül is az úszás és a futás. A HUNOR önkéntes mentőszervezetbe 2014-ben nyert felvételt.
A főiskolai diploma megszerzésével, július elsejétől a mohácsi hivatásos tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka lett.
Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

