Kiürített egy baranyai házat egy pécsi tolvajpáros
2022. március 30. szerda 13:11

Szinte teljesen kifosztott egy ingatlan két férfi Szellőn.
Egy nő március 22-én arról tett bejelentést a rendőrségre, hogy Szellő külterületén betörtek a házába, és szinte mindent elvittek.
A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a ház melléképülete lakattal le volt zárva, de azt valaki leverte, majd az épületből elvitt egy bojlert, egy fűkaszát, szerszámgépeket, házi vízműveket és több műszaki cikket is.
A lopással és a rongálással mintegy 1,1 millió forintnyi kára keletkezett a sértettnek.
A lista azonban itt nem ért véget, mert a lopással eltűntek a háznál villanyszerelőként dolgozó férfi szerszámai is.
Tőle ütvefúrót, sarokcsiszolót, dekopírfűrészt és láncfűrészt loptak el mintegy 350 ezer forint értékben.
A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd március 28-án elfogták a páros egyik tagját.
A 24 éves pécsi férfi a gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a lopást egy rokonával közösen követte el. A rendőrök az elvégzett kutatásoknak köszönhetően szinte minden ellopott tárgyat megtaláltak, majd lefoglalták azokat.
A gyanúsított ellen lopás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság, társát még keresik a rendőrök.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...