Kiteszik az utcára, aki tönkrevágja az önkormányzati lakást
2011. november 06. vasárnap 18:20

Százmilliós nagyságrendű kárt okoz a városnak, hogy egyesek nem rendeltetésszerűen használják az önkormányzattól kapott bérlakásukat, így rövid időn belül leamortizálják. A lakbér-, valamint a közüzemi díjtartozásokból pedig több mint két és félmilliárd forintnyi tartozás gyűlt már Pécsett össze. Ennyi pénzből körülbelül kétszáz ötven lakást lehetne építeni. Aki nem fizet, a tűzzel játszik, egy városi rendelet értelmében ugyanis egy év után családjával együtt utcára tehető.
A rászorulók részére kiutalt önkormányzati lakások tönkretétele nem számít ritka eseménynek: volt, hogy eltüzelték a parkettát vagy éppen a nyílászárókat tették tönkre. Hogy a rongálásoknak elejét vegye, a pécsi városháza ma már csak egy év próbaidő után köt hosszabb távú szerződést a bérlőkkel. Ha ezidő alatt nem a rendeltetésnek megfelelően használják az ingatlant, utcára is tehetik őket.
- A lakásjog alapján a nem rendeltetésszerű használat alatt a randalírozást és a lakás karbantartásának elhanyagolását értjük. Ebből körülbelül százmilliós nagyságrendű kára keletkezett az utóbbi időben a városnak - mondta el érdeklődésünkre Moór Eszter, a pécsi önkormányzat Népjóléti és Sport Bizottságának elnöke.
A rendelet értelmében azonban nem csak a lakás tönkretétele, hanem közüzemi tartozás miatt is elrendelhetik a kilakoltatást.
- A lakbértartozások mértéke megközelíti a félmilliárd forintot, az egyéb közüzemi díjtartozások pedig az áram és gázdíj nélkül is meghaladják a kétmilliárd forintos összeget - számolta össze a bizottsági elnök.
A jelenlegi árakon kalkulálva ez azt jelenti, a tartozásokból mintegy kétszázhúsz-kétszázötven, ötven négyzetméteres lakást tudna építeni Pécs.
A törvény és a helyi rendelet alapján végső esetben - jogerős bírósági ítélet alapján - lehetőség van a lakás kiüresítésére, magyarul a kilakoltatásra is. Mint azt Moór Eszter elmondta, évente nagyjából tíz-tizenöt esetben költöztetnek ki embereket.
Az persze korlátot jelent, hogy akár fizet valaki, akár nem, decembertől áprilisig bizonyosan nem kerülhet utcára - ebben az időszakban ugyanis védi őt a kilakoltatási moratórium.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- A Pécsett tesztelt japán tablettától...
- Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Érkeznek a felhők, az esernyőkre is...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

