Kislámpával és rádióval ütötte ágyban fekvő szomszédját, a rendőröket is megfenyegette
2017. április 06. csütörtök 15:58

Letartóztatták azt a pécsi nőt, aki ki akarta rabolni idős szomszédját, de miután terve meghiúsult, rádióval és lámpával verte fejbe az ágyban fekvő lakót.
A Pécsi Járásbíróság április 6-án elrendelte egy pécsi nő előzetes letartóztatását egy hónapra, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt.
A gyanúsított Pécsett, április 4-én a reggeli órákban a szomszédjában lakó idős sértett lakásának bezárt ajtaját kirántotta, és azzal a céllal ment be a lakásába, hogy onnan értékeket tulajdonítson el. A lakó az ágyában feküdt, felébredt és amikor észrevette szomszédját, rákiáltott.
A nő ekkor megindult az ágyban fekvő idős felé, aki a korábban védekezésképpen odakészített léccel megütötte a nőt, aki hárította az ütést, de az a homlokát megsértette. Ez után az ágy mellett lévő rádióval és éjjeli lámpával, több alkalommal fejbe ütötte az ágyban fekvő sértettet, majd kimenekült a házból.
Az idős lakó a bántalmazás során nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett a fején és az arcán.
A gyanúsítottal szemben - ugyanennek a sértettnek a sérelmére elkövetett - más bűncselekmény miatt is eljárás van folyamatban, elfogása során ellenállást tanúsított, a sértettet, az intézkedő rendőröket is életveszélyesen megfenyegette.
Alaposan feltehető, hogy - szabadlábon hagyása esetén -a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást, illetve újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
A határozat nem jogerős. A gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...

