Kipróbáltuk, hogy nyomják a melót a pécsi kukások - mit ne mondjunk, jár nekik a kalaplengetés

Gyermeki álomnak tökéletes egy nagy kukás kocsit vezetni, annak hátulján a szerkezetet kezelni. A valóság azonban ezúttal is más, mint a fantázia: a feladat minden poszton emberes, nehéz, felelősségteljes, túlzás nélkül állíthatjuk, veszélyekkel terhes. Mindezt kipróbálva kijelenthetjük, kalaplengetés jár a BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársainak, akik ezt a tevékenységet naponta végzik. 

Ahhoz, hogy valaki egy hatalmas teherautóba egyáltalán beszállhasson, előbb részt kell vennie egy balesetvédelmi oktatáson. Csak utána veheti fel a munkaruhát. Mindez azonban csupán a rakódókra igaz. A gépkocsivezetőknek természetesen megfelelő jogosítvánnyal is rendelkezniük kell, a rajt előtt.

Túlesve az alapvető fázisokon, mindenre elszántan indult el a Pécsi Újság munkatársa egy izgalmas, érdekes, de nagyon fárasztó kalandra.

Az öntömörítős teherautók kezelői korán kelnek, ebből következően aztán hamar el is indulnak a cég Eperfás utcai telephelyéről. Ennek okán 5 óra 30 perkor már mi is ott várakoztunk a beosztásra.

A háromfős legénység tagjai közül Zoltán tekerte a kormányt egész nap, János és Gergő pedig szinte akrobatikus ügyességgel forgatta a műanyag edényeket.

A zömök pilótáról, Zoliról hamar kiderült, úgy tolat, ahogy mások mennek előre. Ahová a hatalmas „vas" egyáltalán képes lehetett befarolni, oda ő bizony beállt. Tükör, kamera, meg egy képzett társ irányításával, számára szűk hely nem létezett.

János mellett pedig nem lehetett aludni. Ő olyan legény, aki szereti pörgetni a melót.

Miközben pakolt, nézett, figyelte a forgalmat, jelzéseket adott előre. Úgy működött együtt a sofőrrel, hogy azt közepes karmesterek simán megirigyelhetnék. Hirden meg Vasason, sok-sok utcában, a szelektíven kiválogatott tartalom várta a fehér hatkerekűt. Mintegy ezer darab edény állt a házak előtt, amiket mind-mind egyenként kellett megragadni.

Természetesen Gergő, aki ebben a felállásban csak csereember volt, szintén állta sarat. Lazsálni lehetetlen volt, a napi penzumot elcsalni képtelenség lett volna. Ha viszont fürgébbek, akkor hamarabb végezhetnek.

- Néha bizony türelmetlenek a közlekedők - árulta el Zolán, végtelen nyugalommal. - Aki későn indul el reggel, az lehet ideges, de ettől mi még nem leszünk gyorsabbak. Be kell gyűjtenünk mindent, semmi nem maradhat ott a járat végén. Visszamenni sem kellemes, főleg a város másik végéből. Nekünk érdekünk a pontosság. De amit nem tesznek ki a lakók, ahhoz nem férünk hozzá.

- Mozogni kell, annyi az egész - jelentette ki Jani, aki nem jár gyúrni sehová. Pontosabban, napközben megoldja a testedzést. Kézzel, lábbal végzi a munkát, de a fejét is használja.

Minden mozdulatán látszott, ura a helyzetnek. Leszállt, fellépet, kezelte a gombokat, közben pedig még azért beszélgetni is lehetett vele. Focista volt, meg sok minden más is az életben.

Nem egy elveszett gyermek.

Amikor a raktér megtelt, a két hátsó erő végre egy kicsit megpihenhetett. De a jármű robogott tovább. Egészen a Kökényi telepig, ahol jöhetett az ürítés, majd a további válogatás. Bár az már nem ennek a csapatnak a felségterülete. Ők száguldottak vissza a terepre, ahol a végtelen műanyaghegyek vártak rájuk.

Hátul, láblemezen utazni izgalmas dolog. Jó tíz percig. Aztán már fárasztó, elgondolkodtató.

Irigyelni való viszont tényleg nincsen sok benne.

Képünkön: lapunk munkatársa, Pucz Péter munka közben. 

Pucz Péter