Kicsempésztek egy hangfelvételt
2008. július 03. csütörtök 09:09

"Szerkesztőségünk birtokába került a PTE Általános Orvostudományi Karának Tanári Testületén készült hangfelvétel, amely szerint a professzor két hete a PTE rektorának a klinikai halálesetekkel kapcsolatos felelősségéről és szavahihetőségéről is beszélt. - írja a Hírszerző.
Mint ismert, június közepén pénzügyi okokból fel kellett függeszteni a tervezett műtéteket és jelenleg csupán a sürgősségi beavatkozásokat lehet végrehajtani. Ennek azonban akár emberéletben is mérhető következményei is vannak - ahogy Papp Lajos a hangfelvételen megfogalmazza, jelen pillanatban csak a "félhalott" betegeket vehetik fel.
A professzor szerint két közvetlen okra vezethető vissza az, hogy a klinika folyamatosan átlépte a költségvetést. Az egyik a centrum támogatásának egymilliárdos csökkenése az elmúlt évben, amely részben az egészségügyi tárca, részben a PTE Klinikai Központjának döntéseinek köszönhető. A másik pedig az, hogy ezzel párhuzamosan 480 ezerrel több beteget kell ellátnia az intézménynek, amelyhez jelen pillanatban még a fővároshoz lényegesen közelebb fekvő Székesfehérvár is hozzátartozik.
Ráadásul Papp szerint a klinikának úgy kell ellátni kevesebb pénzből a több beteget, hogy a messzebb fekvő területekről logisztikai problémák miatt azok óhatatlanul késve, és ezért rosszabb állapotban érkeznek meg. Szerinte ezeknek a körülményeknek köszönhetően az elmúlt időszakban felborult a klinika tevékenysége: egyre inkább a drágább sürgősségi beavatkozások kerültek túlsúlyba, amelyek tovább rontották a költségvetési mérleget.
Papp Lajos elmondása szerint a helyzet rendezése érdekében Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszterhez fordult, aki tett is lépéseket, azonban mint ismeretes, őt április elején leváltotta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Egy visszautasíthatatlan ajánlat
Közben a kilencéves Szívcentrumnak még egy problémával szembe kellett néznie: az induláskor világszínvonalú műszerpark amortizálódott, olyannyira, hogy belátható időn belül a napi működés is veszélybe kerülhet. A klinika vezetésének becslése szerint a műszerpark elkerülhetetlen megújítása több mint kétmilliárd forintba kerül, és ennek finanszírozására csakis külső erőforrások bevonásával lehet mód.
A helyzet ezek után elmérgesedett. Papp a Tanári Testület ülésén azt mondta, hazudik a rektor, ráadásképpen "mulasztásos emberöléssel" is megvádolta, amiért az nem teszi meg a véleménye szerint szükséges lépéseket a Szívgyógyászati Klinika helyzetének rendezése érdekében.
A meglehetősen súlyos vádak miatt kiakadt Gábriel Róbert időrendbe szedve tárta a PTE szenátusa elé a saját verzióját, miközben a PTE ÁOK Tanári Testületének vezetője arról biztosította a rektort, hogy elhatárolódnak Papp hozzászólásától.
A rektor azt is fontosnak tartotta a PTE szenátusának tudomására hozni, hogy Papp egyelőre nem közölte hivatali feletteseivel nyugdíjba vonulási szándékát, szemben a professzor médiában megjelent nyilatkozataival. Más kérdés, hogy a professzor szerint ezt nem is kell megtennie, miután állampolgári joga a korkedvezményes nyugdíjba vonulás, amelyhez nem kell felettesei hozzájárulása. Ez pedig, mint kijelentette, folyamatban van.
A professzor a pécsi Újság.hu-nak a múlt héten azt mondta, amíg nem kap értesítést a hatóságoktól, hogy nyugdíjasnak számít, a PTE nyilatkozattételi rendje miatt nem kívánja kommentálni a vele kapcsolatos híreket, azt követően azonban a nyilvánosság elé áll.
A HÍRSZERZŐ CIKKÉT ITT OLVASHATJA EL: KLIKK
Hírszerző.hu - EQM - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A MÁV vezére szerint kilendültek a...
- Játszott a Kikeletben és a Rigóderben...
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Hétfőtől nagyon pörögnek a rendőrök...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Keszthely helyett...
- Már a járvány sem szólhat közbe,...