Kiakadt a cukiságmérő: a legszelídebb motorosok is gurultak egy jót a találkozón
2018. június 17. vasárnap 12:42

Kétségkívül kiakadt a cukiságmérő szombaton délután a 13. Bólyi Motoros Találkozón. A hagyományos rendezvényre idén először a legfiatalabb generáció tagjai is kigurultak kedvenc járgányaikkal.
- Az ötlet egyrészt onnan jött, hogy az utcánkban és környékén állandó bandázás van, mindenki kismotorokkal nyomja, másrészt tagja vagyok a bólyi motoros egyesületnek, melynek édesapám az elnöke - nyilatkozta lapunknak Klippel Klaudia, az esemény szervezője. - Szóba került, hogy idén nem vonulok fel, viccesen megjegyeztük, hogy majd a kislányom képviseli a családot.
Az ötlet végül egyre komolyabban foglalkoztatta a családot, egészen addig, míg ki nem találták, hogy megszervezik a felvonulást a legkisebbnek is. A szervezők létrehoztak egy eseményt a közösségi oldalon, ami iránt a kezdetektől nagy volt az érdeklődés, így jó esély volt rá, hogy sikeres lesz a program.
Szombaton délután minden irányból érkeztek a résztvevők, akiket szüleik, családtagjaik kísértek. A rajtot követően a kerékpárúton tettek meg egy csaknem 200 méteres szakaszt a résztvevők.
- Szerencsére nem csak a világhálón volt népszerű az esemény, a kismotorosok több mint ötvenen voltak, és nagyon sok kísérő is érkezett velük. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a részvételt.
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

