Két hét múlva Munkácsy-kiállítás?
2010. április 12. hétfő 20:32

Mint ismert, hosszas huzavona után a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermében kerülhet sor a várva-várt Munkácsy-trilógia kiállításának lebonyolítására. A többször módosított időpontok - az első hírek március első hetét, majd később március végét, végül Húsvétot jelölték meg - után úgy tűnik, hogy a város április 24-én szándékozik a nagyközönség elé tárni a világhírű festményeket.
Lakner Lajost, a képeknek jelenleg otthont adó debreceni Déri Múzeum igazgatóját nem sikerült utolérnünk, viszont Nagy Ildikó, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat sajtóreferense megkeresésünkre úgy reagált, hogy tudomása szerint a szerződéstervezet egyelőre még „ingázik" a pécsi önkormányzat és a Déri Múzeum között, hiszen mindkét fél a maga számára kedvezőbb feltételeket igyekszik kiharcolni a körvonalazódó megállapodásban.
Mindenesetre - legalábbis a pécsi illetékesek reményei szerint - két hét múlva már látogatható lenne a kiállítás, amelynek helyszínét, a Nagy Lajos Gimnázium dísztermét már átalakították a kívánalmaknak megfelelően.
A nagy belmagasságú teremben a képek védelmében állandó, húsz Celsius-fok és ötvenszázalékos páratartalom szükségeltetik, a falakat a jobb benyomás érdekében angolvörösre festették, a festményeket éjjel-nappal biztonsági emberek őrzik majd.
A város nyolcmillió forintot fordít a kiállításra, ebből másfél millió forint (plusz áfa) jutott a kiállítótér elektromos hálózatának és világításának felülvizsgálatára és egy új rendszer kiépítésére, a riasztóvédelem kialakítására 500 000 Ft-ot (plusz áfa) költöttek, a falak megerősítésére és a tartószerkezet rögzítésére hárommillió forintot (plusz áfa) szántak.
Az önkormányzat 50-60 ezer látogatóval kalkulál, akik 1000-1500 forintos belépőjeggyel csodálhatják meg a világhírű alkotásokat, a bevételek negyven százaléka pedig a Déri Múzeum büdzséjét gazdagítaná.
Képünkön: a Munkácsy-trilógiának helyet adó kiállítótér látható.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Pénteken is kitart a hőség,...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Még hétfőn is számíthatunk esőre,...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Az összes baranyai járásra riasztást...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...