Két baranyai tűzoltó is a dobogón végzett

2022. június 02. csütörtök 09:08

Két baranyai tűzoltó is a dobogón végzett

Harmadik alkalommal mérték össze tudásukat azok a műveletirányítók, akiknek csak a hangjával találkoznak a segítséget kérők. Ők azok a tűzoltók, akik a segélykérő hívásokat fogadják, és az információk birtokában képesek a káreset helyszínéhez a legközelebb eső tűzoltóságról a megfelelő számú egységet, a szükséges felszereléssel rendelkező járműveket riasztani. Ezúttal azonban nemcsak az idővel, hanem egymással is harcba szálltak a balatonföldvári versenyen. 

 

 

Több mint négyszázhatvan emberből áll az ország ügyeleti állománya, közülük ezúttal hatvanan tették próbára reagálóképességüket és tapasztalatukat. A kétnapos verseny első napján dr. Hesz József tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Központi Főügyeleti főosztályvezetője köszöntötte Balatonföldváron tizenkilenc megye és a főváros csapatát, akik ezt követően azonnal rádiót és telefont ragadtak.

A műveletirányítási központok munkatársai szinte lehetetlennek tűnő esetekkel szembesülnek, éppen ezért a versenyen sem könnyítették meg a dolgukat a feladat összeállítói. A verseny harminc perces gyakorlati részében összetett helyzettel kellett megbirkózniuk a háromfős csapatoknak.

A feltételezett helyzet szerint egy mindennapos esethez, egy kidőlt fa eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét, majd a történet bonyolódott. A kidőlt fa egy gázórát is megrongált, sőt gázrobbanás történt, ezért a katasztrófavédelmi mobil labort is riasztani kellett. Ötven méteres körzetben ki kellett üríteni a társasházakat és a közeli rendőrség épületét is. A robbanás helyszínén felderítő tűzoltók közül hárman az épületben rekedtek. A következő percekben a megye másik pontján egy kórház parkolójában gyulladt ki egy személyautó. A beavatkozó állomány azonban az autó csomagtartójában egy furcsa csomagot talált, amelyről később kiderült, hogy csak egy színházi kellék volt. Időközben egy túrázó házaspár is segítséget kért, a feleség három méteres gödörbe zuhant. A helyzetét azonban csak GPS koordináták alapján tudta megadni. Ez alapján kellett beazonosítani az ügyeleteseknek, hogy hol találják meg a bajbajutottakat. Még ez sem volt elég, a szomszédos megyében fellépő műszaki hiba miatt az oda beérkező hívásokat is átirányították.

A bírák pontozták, hogy a csapattagok arányosan osztották-e el egymás között a teendőket, az ügyeletvezető hogyan koordinálta a csapat munkáját, és kollégái hogyan teljesítették a delegált feladatokat.

A második napon a műveletirányítók egyénileg adtak számot elméleti tudásukról.

Az eredményhirdetésen Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műveleti főigazgató-helyettese gratulált a versenyzőknek. Mint mondta: nagyon büszke az állományra és a munkájukra, mert a beavatkozások sikere már az első tizenöt percben eldőlhet, ennek a negyedórának pedig az ügyeletesek a főszereplői. Ők azok a felkészült, gyakorlatorientált szakemberek, akik kiszűrik az információhalmazból a legfontosabb tudnivalókat, és ezután meghozzák az optimális döntést.

Eredmények:

Egyéni műveletirányító:

1.helyezett: Kovács Zoltán tűzoltó százados, Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
2. helyezett: Sáfrány Attila tűzoltó őrnagy, Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
3. helyezett: Hadházi Tibor tűzoltó zászlós, Szabolcs Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Egyéni ügyeletvezető:

1. helyezett: Szűts Tamás tű. őrnagy, Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
2. helyezett: Erdélyi Dániel tűzoltó őrnagy, Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
3. helyezett: Kőszegi Gábor tűzoltó alezredes, Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Összesített csapat:

1.helyezett: Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
2.helyezett: Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
3.helyezett: Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Forrás: Katasztrófavédelem