Keresztes Lóránt pécsi LMP-főnök lett a párt igazgatója, ő felel az operatív munka hatékonyságáért

2013. április 03. szerda 17:42

Keresztes Lóránt pécsi LMP-főnök lett a párt igazgatója, ő felel az operatív munka hatékonyságáért

Az LMP XXIII. kongresszusán a küldöttek a párt működését illetően több lényegi változtatás mellett döntöttek. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy pártigazgatói pozíciót hoztak létre: a posztot Keresztes László Lóránt (képünkön), a szervezet pécsi önkormányzati képviselője tölti be. A politikust arról faggattuk, milyen feladatai lesznek pártigazgatóként, hogyan készülnek a jövőre esedékes választásokra és milyen eredménnyel lenne elégedett azok lezárultát követően.

- A pártigazgató alapvetően azért felel, hogy megfelelően működjön a munkaszervezet, hatékonyabban gazdálkodjon az erőforrásokkal, valamint építse és erősítse a szervezet kapcsolati hálózatát. Tulajdonképpen a párt operatív működtetése, erősítése és bővítése lesz a feladatom - mondta.

A képviselő hozzátette, továbbra is intenzíven törődik majd a pécsi ügyekkel, itteni tevékenységét nem befolyásolja, hogy a baranyai megyeszékhelyről vagy Budapestről tartja-e a kapcsolatot a területi szervezetekkel.

Arra a kérdésünkre, hogy meglepte-e a kinevezése, Keresztes nemmel felelt.

- Elég sokan kapacitáltak, hogy pályázzak, bár előtte hosszasan mérlegeltem a felkérést. Tudni kell, hogy a baranyai szervezet kimagaslik a mezőnyből, a legerősebbek között vagyunk. Volt egy koncepcióm arra vonatkozóan, hogy miként lehetne megerősíteni az LMP szervezetét és hogyan válhatna hatékonyabbá a működés. Ezt a koncepciómat elfogadták.

Az újdonsült pártigazgató megosztotta munkatársunkkal is elképzeléseit.

- Növelni kell a politikai aktivitást. Mi nem akarunk tömegpártot az LMP-ből, ebben nem akarunk versenyezni a többi párttal. Nálunk a hálózatépítés abból is áll, hogy a már meglévő közösségekkel alakítunk ki munkakapcsolatot. Különböző ügyek mentén keressük a nexust más egyesületekkel és szervezetekkel, hogy vállvetve erősítsük elképzeléseinket. Ezt országosan szinten is így képzelem el, hiszen rengeteg olyan közösség van, amelyekkel bizonyos ügyek mentén közös értékeket képviselünk és ugyanazokat a célokat valljuk. Ezek hálózatából tudunk mi az LMP eredeti célkitűzésének megfelelően egy olyan erőt képviselni, amely felveheti a versenyt azokkal a tömegpártokkal, amelyek (vagy ideológiai alapon vagy egy „vezér" mögött masírozva) több tízezres taglétszámot hoznak létre. Persze nekünk is növelni kell a taglétszámunkat, de nem célunk, hogy tömegpárttá váljunk. Nekünk arra kell felkészülnünk, hogy mind a 106 választókerületben akkora csapattal rendelkezzünk, hogy ne jelentsen semmiféle problémát a soron következő kampány.

A pártnak kettős szintű tagsága van: országosan mintegy 770-en alkotják a teljes jogú tagságot, míg 1300-an támogató tagként segítik őket. Baranyában 55 fő a teljes jogú tagok száma, míg kilencvenen segítő tagként tevékenykednek. Ezt a létszámot kellene legalább a duplájára növelni, hogy Keresztes szerint megfelelő eredményt tudjanak elérni a következő választásokon.

A kampányt még nem indították el, mivel előbb be kell járatni a társelnöki rendszerrel bővült új struktúrát.

- E struktúra beindítása után természetesen mi is készülünk majd a választásra, lényegesen más működési filozófiával, mint eddig. November óta veszekedések hallatszottak ki az LMP-ből, ezek szerencsére megszűntek. Hamarosan elkezdődik a választókerületi felelősök tréningezése, képzése, így néhány hónapon belül mi is elkezdjük majd a kampánymunkát.

A politikus a változások ellenére - vagy éppen amiatt - bizakodó a közelgő választásokon való eredményességet illetően.

- Nem hinném, hogy a valóságtól elrugaszkodott lennék, ha azt mondanám, hogy mi a középpárti státuszt szeretnénk megközelíteni. Én személy szerint nem lennék elégedett azzal, ha csak meg tudnánk ismételni a 2010-ben elért, 7,5 százalékos választási eredményt. Szeretném, ha annál lényegesen erősebbek lennénk és szeretném, ha a pártnak olyan pozíciói lennének a következő parlamentben, hogy bárki is nyeri a választást, az LMP érdemben hozzá tudjon szólni az ország dolgainak jobbításához. Bizakodó vagyok, nem azon gondolkodom, hogy a párt bejut-e a parlamentbe vagy nem. Én a mostaninál sokkal erősebb LMP-t vizionálok jövő tavaszra.

H. L. B.