Kátyúzás: csak az időjárás akadályoz
2010. június 29. kedd 18:57

A várost – az új elképzelés értelmében – négy részre illetve a belvárosra osztották fel, a feladatok elvégzésére pedig megszülettek a megállapodások. Jelenleg három pécsi cég és egy nagyobb társaság dolgozik, ez utóbbi a város északnyugati részén és a belvárosban végez kátyúmentesítést.
Bár a rendkívüli esőzések miatt számos olyan nap volt, amikor nem tudtunk dolgozni, a belvárosban nagyjából befejeződött a kátyúmentesítés – közölte dr. Weidinger Antal, a Pécs Holdig városüzemeltetési divíziójának vezetője. Hozzátette, jelenleg is folyik a munka a Vadász, az Engel János illetve a Tüzér utcában, valamint a Megyeri úton. A legforgalmasabb útvonalak – a Tüskésréti út, a Mártírok útja és a Veress Endre utca – úthiba-mentesítése már megtörtént.
A Hungária, Petőfi és Kolozsvár utcákban a nagy forgalomra való tekintettel a hétvégi időszakokra ütemezik a kátyúzást.
Weidinger Antal elmondta: akad bőven tennivaló, mivel még számos, sokak által használt útvonalat kell rendbehozniuk. Ilyen például a Hunyadi út, a Somogyi Béla és a Bacsó Béla utcák, de ugyanez vonatkozik a Pécsbányatelepi és Kénes útra, a Gesztenyés és Illyés Gyula utcára is. A Verseny és a Közraktár utcában is hamarosan megindul a munka, ahogy a Nagykozári, Nagyárpádi és az Edison út sem maradhat ki a javításokból.
B. G. - Fotó: MTI - Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...