Kálvária-domb: előkészítés alatt
2010. július 12. hétfő 18:59

Az eltelt két hónap nem hozott látványos változást az érintett városrészben, és noha társadalmi összefogás révén az EKF önkénteseinek segítségével már megtisztították a környéket, egyelőre a tervezés, a különböző hatóságokkal történő egyeztetések zajlanak - tudtuk meg Zubán Zoltántól, a reorganizációt szívén viselő vállalat kommunikációjáért felelős cég munkatársától.
A szakember elmondta, hogy a hatóságokon kívül a zöldszervezetek képviselőivel is felvették a kapcsolatot, hiszen nemcsak a terület, hanem az ott élő növényzet nagy része és a rajta otthonra lelt madárfajok zöme is védett, ezért a már lezárult geodéziai felülvizsgálat után jelenleg a botanikai állapotfelmérést végzik.
G. Detky Rita tájépítész a projekt kapcsán a Pécsi Újsággal közölte, hogy sikerült konszenzusra jutniuk a civil szervezetekkel és a madártani egyesülettel arra vonatkozóan, hogy milyen mértékű tájsebészeti beavatkozás szükségeltetik ahhoz, hogy a terület botanikai és zoológiai szempontból se szenvedjen károsodást.
A munkálatok befejezésének őszi dátuma mindenesetre akár csúszhat is, amennyiben figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges időjárás következtében megváltozott az énekesmadarak költési ciklusa (magyarán szólva: a sok eső megtizedelte a populációt, ezért új költési szakaszra van szükségük), ráadásul a növényzet vegetációs fázisaira is tekintettel kell lenni.
Az engedélyeztetési eljárás hosszabb procedúra, akár hónapokat is igénybe vehet.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Állami intézmények informatikai...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Pécsi Arcok - Nyárády József, egy...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Tizenkét évet kapott a pécsi G....