Július végére kész a Balokány-sétány
2010. július 08. csütörtök 19:03

A Balokány területe három részből áll, jelentős részét az Aquainvest Kft. tulajdonolja, amely a délkeleti részen kíván wellness-központot kialakítani - immár évek óta. Mindenesetre Egry Dóra, a menedzsmentközpont fejlesztési igazgatóhelyettese úgy tájékoztatta a Pécsi Újságot, hogy a városhoz tartozó részen július végére várható a sétány átadása.
Kérdésünkre, hogy ez mennyibe kerül, úgy válaszolt, hogy mivel egy vállalkozó nyerte el a munkákra kiírt közbeszerzést, egyösszegű átalányáras szerződést kötöttek vele, így nem tudja megmondani, hogy magának a sétánynak a kialakítására mennyibe fáj.
Az érintett területen azonban nemcsak az említett szorgoskodás tapasztalható, hiszen a luxusszállodával egyelőre adós cég a tulajdonában lévő részeken folyamatos karbantartást végez - tájékoztatta munkatársunkat Grubics Mira marketingmenedzser. Mint elmondta, gondnokuk nyírja a füvet, kaszálja a területet, valamint gondoskodik az épületek állagmegóvásáról.
A tavat azonban még nem kezdték el tisztítani, a munkálatokkal megvárják a sétány elkészültét - tájékoztatta lapunkat Pirisi Péterné, a Holding osztályvezetője. Az egész érintett terület felújítási munkáira komplett felmérés és kötségvetési terv készült, hogy a tulajdonos a sétány kialakítása után megkezdhesse a környezet rehabilitációját.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A román határnál vitézkedhetnek a...
- Akinek az ivás a hivatása: Csanaky...
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Balásy Szabolcs zenét szerez,...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Hetvenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Kamionnal ütközött össze egy...