Jótékonysági program is lesz a Pécsi Napokon
2017. szeptember 12. kedd 11:30

Pécsett folytatódik a hátrányos helyzetű gyerekek étkezésére adományt gyűjtő jótékonysági kezdeményezés, a Tekerj, hogy segíthess program.
Budapestet követően, múlt héten Szegeden lendült akcióba a Budapest Bike Maffia (BBM) és a Cofidis Magyarország, szeptember 16-án pedig a Pécsi Napokon, a Széchenyi téren lesz megtalálható a sátor, ahol a görgőkre szerelt bicikliken megtett minden egyes kilométer után három rászoruló gyerek napi étkezését tudja biztosítani a lelkes tekerő közönség.
Hazai felmérésekből kiderült, hogy 36-54.000 tehető a gyerekek száma, akik számára a napi háromszori étkezés nem biztosított Magyarországon.* Az iskolai szünetek alatt, amikor nincs az iskolai étkeztetés, sok gyermek nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű ételhez, és időszakosan vagy rendszeresen éhezik.
A Tekerj, hogy segíthess! program elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet erre az össztársadalmi problémára, valamint, hogy támogatást gyűjtsön a rászorulóknak. A résztvevők görgőkre szerelt kerékpárokra pattanva, rövidtávon tehetik próbára a gyorsaságukat, és versenyezhetnek a bicikliken.
Tavasszal a budapesti akción 1188 gyermek napi étkezését sikerült fedezni, 3564 adag ételadomány összegyűjtésével, múlt héten Szegeden pedig egy nap alatt 456 gyermeknek gyűlt össze támogatás, ami összesen 1368 adag ételt jelent.
A program következő állomása Pécs, ahol a Pécsi Napok és a Pécsi City Karnevál belül rendezik meg újra az interaktív programot, ahol 1 km letekerésével járulhatunk hozzá rászoruló gyermekek napi étkeztetéséhez. A jótékonysági akció a Pécsi Bike Maffia fiatal önkéntesei segítségével valósul meg.
Pécsett követően (szeptember 16.) Debrecenben (szeptember 23.) és Hajdúhadházon (szeptember 24.) nyílik lehetőség a jótékonykodásra.
A programról bővebb információ: https://www.cofidis.hu/kerekpar
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

