Jól fogynak a megyében az autópálya-matricák, januárban rekordot döntött az értékesítés
2018. február 16. péntek 18:05

Folyamatosan emelkedik a forgalom az M6-os autópálya, valamint az M60-as gyorsforgalmi út baranyai szakaszán. A növekedés főként az éves e-matrica értékesítésben mutatkozik meg: tavalyhoz képest 2018 első hónapjában tizennyolc százalékkal több megyei engedélyt értékesített az útdíjfizetési szolgáltató.
Január 31-én járt le a 2017-es autópálya-matricák érvényessége. Az autósok nem halogatták a vásárlást, már az első hónapban minden eddiginél többen vettek egy-egy megyére vonatkozó, éves szinten ötezer forintba kerülő felhajtási engedélyt.
Török Szabolcs, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. kommunikációs vezetője megkeresésünkre közölte, 2018-as érvényességű Baranya megyei e-matricából február elsejéig egészen pontosan 6834 db-ot vettek, ebből januárjában 6141 darab talált gazdára. Ez tizennyolc százalékos növekedés a tavalyi évhez képest.
- Az elmúlt időszakban éves szinten folyamatos növekedés figyelhető meg, 2016-ban 37 százalékkal, 2017-ben pedig 27 százalékkal fogyott több Baranya megyei e-matrica az előző esztendőhöz képest - tudtuk meg.
Nem lehet elsumákolni
Súlyos csekk lehet a „jutalma" annak az autósnak, aki az idei évtől érvényes új szabályozás alapján úgy gondolja, egy ideig díjmentesen lehet száguldozni az autópályán. Az előírások szerint 2018-ban a fizetős útszakaszra történő felhajtás után még egy órán belül büntetés nélkül megváltható az engedély. Ez azonban nem jelenti azt, hogy aki 60 percen belül letér az útról, megússza a 14.875 forintos pótdíjat, a türelmi idő lejárta után már kezdik is a csekk gyártását.
Az eddig eladott körülbelül hétezer matricánál év végéig várhatóan lényegesen több kerül a gépjárművezetőkhöz, 2017-ben ugyanis összesen 13.416 darabot adtak el.
Az éves megyei e-matricák eladási adataival együtt az M6/M60-as baranyai szakaszán tapasztalható forgalom is emelkedő tendenciát mutat, éves szinten 8-10 százalék körüli emelkedés figyelhető meg. A NÚSZ Zrt. saját mérései alapján naponta átlagosan ötezer gépjármű közlekedik ezen a részen, ezek nyolcvanegy százaléka személyautó.
- Éves szinten az augusztus a legforgalmasabb hónap, ekkor a személyforgalom az éves átlaghoz képest harminc százalékkal magasabb. A teherforgalom viszonylag egyenletes, tíz százalékos sávon belül ingadozik - adott tájékoztatást Török Szabolcs.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden