Jól állunk erdei fülesbaglyokból: több száz példány telel belőlük Baranya megyében
2018. február 17. szombat 16:06

Az erdei fülesbagoly téli gyülekezőhelyeit vették számba a madártani egyesület baranyai tagjai a megyében, meglepő lett a végeredmény.
Az erdei fülesbaglyok télen nagyobb csapatokba is összeverődhetnek, s a nappalokat a rejtőzködésre alkalmas helyeken, főleg örökzöld fákon (fenyők, tuják stb.) töltik. Szívesen tartózkodnak a lakott területeken, ahol a közlekedés zaja vagy az emberek mozgása cseppet sem zavarja őket. A hónap utolsó harmadában - kapcsolódva az országos bagolyszámlálási programhoz - ezért főleg a temetőket, templomkerteket, parkokat, a fenyőkkel vegyes utcai facsoportokat, fasorokat vizsgálták át.
Természetesen ellenőrizték azokat a helyeket is, ahol a korábbi években jelentősebb gyülekezőhelyeket találtak. Örvendetes módon lakossági bejelentéseket is kaptak, így minden eddiginél több helyről sikerült adatokat gyűjteniük.
A felmérés végeredménye meglepő volt.
Összesen 30 gyülekezőhelyet fedeztek fel, ahol a számlálás pillanatában 1039 erdei fülesbagoly tartózkodott. A felderített gyülekezőhelyek száma nyolccal haladta meg az eddigi maximumot, a baglyok száma pedig közel háromszor annyi volt, mint a korábbi csúcs. A legtöbb példányt a Kisszentmártonhoz tartozó Mailáthpusztán figyelték meg (136), de Mohácson (96), Bólyban (88) és Nagybudméron (83) is jelentős számban teleltek baglyok.
Forrás: baranyamadar.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...