Januártól növekedhet a távhődíj
2010. október 20. szerda 18:56

Amint arról korábban már beszámoltunk, a város és az erőmű között létrejött szindikátusi szerződés nyári módosítása során a felek megállapodtak abban, hogy idén nem emelkednek a lakossági távhődíjak, a kontraktus ellenben tartalmaz egy olyan kitételt, amely szerint - amennyiben indokolt, azaz a dollár árfolyamváltozása és a gázárváltozás ezt szükségessé teszi - jövőre legfeljebb 10 százalékos fogyasztói áremelést végre lehet hajtani.
Gasz Zoltán, a Pétáv Kft. ügyvezető igazgatója elmondása szerint a pécsi távhő részét képező alapdíj a jelenlegi szabályozás alapján inflációfüggő. Az elmúlt egy évben történt költségváltozásokat (benzináremelés, stb.) azonban a pécsi cég nem érvényesítette a fogyasztók felé, azaz nem emelt díjat, tehát ebben az esetben „januárban indokolt kezdeményezni egy árváltozást".
Gaszék a távhő árát meghatározó másik tényező, a hődíj jövő évre vonatkozó árképzési folyamatát is elindították, ami adatbekéréseket, a következő hónap országos statisztikai mutatóváltozások leképezését jelenti. A változás mértékét „ezen nómenklatúrák eredményei adják majd, magát az árképzést pedig november közepéig kell megfogalmazni".
A szakember hozzátette, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint nem lesz szükség tíz százalékos távhődíjemelésre.
- Remélhetőleg nem fogjuk elérni ezt a limitet, ráadásul a fogyasztói árak megváltoztatásához előbb a Magyar Energia Hivatal engedélye, majd a pécsi közgyűlés - mint árhatóság - jóváhagyása is kell.
H. L. B. - Illusztráció: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Több mint tizennyolcezren...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Van ugyan biciklis futár Pécsett, de...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...

