Ismét összecsaptak a "vadak" a pécsi fináléban
2016. május 04. szerda 17:19

Harmadik alkalommal rendezték meg a Vadak Ura Bajnokság döntőjét Pécsett, a Szent Mór Iskolaközpontban. A fináléba Pécsen kívül komlói és mohácsi csapatok, valamint egyéni versenyzők is érkeztek, összesen ötvenhatan.
Szokatlan és talán egyedülálló kezdeményezés természettudományos kártyajátékból országos versenyt rendezni. Ez történt a hétvégén a Szent Mór Iskolaközpontban, ahol a III. Országos Vadak Ura Bajnokság zajlott. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek köszönhetően a versenyt egyre szélesebb körben sikerült népszerűsíteni, így a rendezvény első fordulóiban hét településről több mint 250 diák vett részt.
A döntőre összesen 56 diák érkezett. Voltak pécsi, komlói és mohácsi csapatok, de egyéni versenyzők is részt vettek.
Egy kompetencia alapú játék szabályait elsajátítani nem egyszerű feladat, hiszen nagyon sok mindenre kell figyelni. A hasonló versenyek előnye, hogy játék közben hasznos tudást sajátítanak el a gyerekek, miközben sokféle készségük fejlődik.
A versenyre való fokozott érdeklődés az értékes díjaknak is köszönhető volt, hiszen a győztesek e-book olvasókat, okostelefonokat, tableteket, társasjátékokat vehettek át.
A díjakat Szatyor Miklós, a Pécsi Állatkert ügyvezető igazgatója, valamint dr. Molnár László, a PTE TTK Biológiai intézetének igazgatója adta át.
A Szent Mór Iskolaközpontban 2000 óta játsszák ezt a játékot, így nem csoda, hogy ebből az intézményből kerültek ki a győztes csapatok. Ebben az évben azonban már szorosan a nyomukban voltak azok a diákok is, akik más iskolákban csak most ismerkedtek a játékkal. A verseny a gyakorlásra is jó lehetőséget biztosított, így a résztvevők a következő években még több eséllyel versenyezhetnek. A verseny győztesei csapatban: Csete Márton, Gáspár Máté, Lenti Csanád, Szelényi Artúr, valamin egyéniben Csete Patrik.
A Mohácsi Katolikus Nevelési Központ tagintézményének tanulói is részt vehettek a döntőn. Délelőtt a Park Utcai Katolikus Általános Iskola csapata, a Vad vad-ászok (Ficsor Soma, Takaró Árpád, Mrenka Máté, Várfalvi Ádám) lelkes és kimerítő játék során mérhette össze tudását az ellenfelekkel. Délután az egyéni versenyekben a Boldog Gizella Katolikus Iskola növendékei (Dombai Dániel, Iloskity Gábor, Tolvaj Tamás) mutatták meg, hogy mire képesek. Az izgalmas kártyajátszmák után az alábbi eredmények születtek: csapatban 4. helyen végeztek a Vad vad-ászok, egyéni versenyben Tolvaj Tamás szintén 4. helyezést ért el, különdíjat pedig Dombai Dániel kapott.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Harminchárom rab készül idén...
- Egy kurd fodrász Pécsett: nemcsak a...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...