Irodalmi gyermekfesztivált tartottak Siklóson
2010. március 29. hétfő 11:19
2010. március 26-27-én került megrendezésre a „Lélektől lélekig" Irodalmi Gyermekfesztivál Siklóson, a DDOP-4.1.1/D-09-2f-2009-0005 „A megörökölt jövő Siklóson - Tudás Európája a Balkán kapujában" pályázat keretén belül. A pályázat tartalmazza a Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont kialakítását, és négy a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa projekthez kapcsolódó társprogramot, melyek közül a „Lélektől lélekig" Irodalmi Gyermekfesztivál elsőként került megrendezésre a városban.
A kétnapos rendezvény nagy múlttal rendelkezik, hiszen 2003 óta évről évre ismételten megjelenik Siklós kulturális palettáján. A fesztivál keretében versmondó versenyre, hazai és magyar nyelven tanuló külföldi gyermekcsoportok, iskolák bemutatkozására kerül sor. A rendezvény ideje alatt számos kis diák mutathatta be tehetségét, hiszen három korcsoportban - 3-4 osztályos, 5-6 és 7-8 osztályos - lehetett nevezni.
A fesztivál keretén belül lehetősége nyílt a résztvevőknek Siklós nevezetességeit is megtekinteni. A program egyik fénypontja a március 26-án 17 órai ünnepi megnyitó, ahol köszöntőt mondott Kozma Sándor alpolgármester. Fellépett Inhoff Ede, trombitaművész, aki Siklós város díszpolgára is. Ezután a Batthyány Kázmér Általános Iskola - mint szervező intézmény - növendékei is bemutatkoztak. Szombat délután a díjak átadásán körülbelül 70 résztvevő vehetett át valamilyen elismerést.
Délután néptánc, mese, zene, színjátszás szórakoztatta az érdeklődőket. Az este pedig könnyűzenei koncerttel zárult.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...