Ingyenes, mégis remek szórakozást ígérő táborokba várják a pécsi lurkókat a szünidőben
2016. június 20. hétfő 16:08

Nem feltétlenül kell mélyen a zsebébe nyúlnia azoknak a szülőknek, akik nyári táborba küldenék gyerekeiket. Olyan, gyakorlatilag ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásokat gyűjtöttünk össze, ahol a lurkók garantáltan jól érzik majd magukat.
Mozgásművészettől kezdve az informatikán keresztül egészen lovas táborig az idei esztendőben is számos kikapcsolódási lehetőség érhető el a gyerekek számára Baranyában a nyári szünidő alatt. A színvonalas programoknak azonban ára van, általában több tízezer forintos költség alatt nem ússzák meg a szülők.
Találhatunk azonban olyan civil szervezeteket Pécsett, amelyek úgy kínálnak remek kikapcsolódást a lurkóknak, hogy legfeljebb az étkezésért kérnek pénzt. Ilyen például a Vasasért Egyesület, amely klubozásra várja az érdeklődőket.
- A nyári szezon alatt, június 20-tól hétfőtől péntekig reggel nyolctól délután négy óráig a somogyi Kossuth Művelődési Házban, illetve annak udvarán kínálunk színes szabadidős programokat és foglakozásokat. Fontos megemlíteni, hogy - klubról révén szó - a nyári szünet alatt ilyenkor szokásos táboroktól eltérően, nem biztosítunk teljes ellátást, azaz napi többszöri étkeztetést - mondta Nagy Emese szakmai vezető.
Hozzátette, azoknak a szülőknek szeretnének segíteni, akik a szünidő alatt nem tudják megoldani a gyerekek felügyeletét, esetleg a táborok költsége jelentene túl nagy megterhelést a számukra.
- A programok között szerepelnek a kézműves foglalkozások, társasjáték és sport, például kosárlabda, tollas, csocsó, vagy éppen teke. Alkalmanként biciklitúrákkal, élménypedagógiai foglalkozásokkal színesítjük a kínálatot - sorolta.
A város másik részén sem kell, hogy unatkozzanak a gyerekek, a Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért (KÉK) Egyesület ugyanis ezen a nyáron is megszervezi a már hagyományosnak mondható sport- és ökotáborát, rögtön a szünidő elejétől.
Mint azt a civilektől megtudtuk, idén is csak az étkezésért kérnek díjat. Kézműveskedés, számháborúzás, kidobózás és hatalmas vízicsaták is szerepelnek a kínálatban, de jut majd idő pogácsa sütésére és még lekvár főzésére is. Idén terveznek még állatkerti sétát és múzeumlátogatást is. Délelőttönként pedig a PVSK futballedzője, illetve az Eurodance tánctanára foglalkozik a gyerekekkel a Melinda Parkban.
Szintén csak az étkezés díját kérik (400 forint/nap) a Pécsi Kulturális Központ tematikus táboraiban. Július végéig irodalmi, nyelvi, történelmi, természetismereti, testnevelési és technikai hetekre várják a hat és tizennégy év közötti lurkókat a Veress Endre utcában. Azoknak, akik kedvezményre jogosultak az étkeztetést illetően, természetesen a nyári időszakban is kevesebbet kell fizetniük.
Minden adott tehát egy tartalmas vakációhoz.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó:Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A trafikok kerülnek a NAV baranyai...
- Nem élelmiszerekre is kiterjeszthetik...
- Még lehet nevezni a Virágos...
- Hétfőtől módosított menetrend szerint...
- Ha tűzoltónak menne, ne habozzon, itt...
- Most már tényleg betelt a pohár,...
- Helyi termelőtől vásároltam...
- A Nemzeti Sírkert része lett a pécsi...
- Így tombolt a békeharc: vasgyűjtéssel...