Íme, a pécsi egység, a Makári, ahol az egyetemisták között csak néha dúlt kocsmaharc

Mintha a legnagyobb klasszikusok homályából lépne elő egy épület. Ilyen volt Pécsett a Homoki italbolt, a Szigeti út meg a Homok utca sarkán. Negyvenöt fokban „letörve" az éle. Három lépcsőt leküzdve lehetett belépni a „szentélybe", ami nem egy fényes bálteremként várta a betérőket. Az ajtón kétszárnyú ráccsal, mert az alkoholizmus rabságot okozhat.

Jobbára a helyi erőket,a műszaki főiskolásokat, no meg a tanárképző hallgatóit említhetjük törzsközönségként. Jól megfért egymással a két tábor, kivéve azokat a rövid időszakokat, amikor dúlt a kocsmaharc.

Akkor a nem érintettek igyekeztek menteni az irhájukat, védeni nőiket. Mert a fehérnépek is fel-felbukkantak a falak között, a diákszerelem romantikus elemeit is belecsempészve az unalmasan pergő napokba.

A Makárit (mert az volt a „bolt" hivatalos neve) első esetben érdemben a Dunántúli Naplóban, 1968. november 16-án említették. Akkor arról szólt egy félmondat, miszerint a becsületcsökkentőt átalakítják eszpresszóvá.

Ez az elképzelés azonban elég hamar megbukott, rá kellett jönniük a Baranya megyei Vendéglátó Vállalat illetékeseinek is, krémesekkel, meg tortákkal képtelenség fenntartani az üzletet.

Vissza is tértek az alkoholos útra. Aki betévedt, elég hamar a pultba botlott, ami nem meglepetés. Ha valaki nem állva akart fogyasztani, kissé beljebb helyet is foglalhatott. A asztalok kellően egyszerűek voltak, a székek sem egy bútorkiállításról kerültek közvetlenül oda. Annyira nem számított bonyolultnak a dolog, elsősorban a funkcióra helyezték a hangsúlyt.

Meg a forgalomra, mert abból éltek, még a szocializmusban is.

Sokkal később már Makári falatozóként hivatkoztak az egységet, bár sokan nem híztak el az ottani ételkínálattól. Mert inkább a sörcsapolás meg a bormérés tette ki a rendelések zömét. Bár, azért a tömények kitöltése sem szünetelt. Valamitől erősre kellett inniuk magukat a bennfentes „nindzsáknak". A menü egyik alapja a zsíros kenyér lehetett, ha valaki hirtelen tényleg az éhhalál szélére sodródott volna, ami azért ritka eset az ilyen viszonyok között.

Természetesen a bűnügyi krónikákból sem maradhatott ki a Homoki néven szintén ismert „csárda" bár ezt a szót ilyen helyre nem szokták használni, meghagyták a falusi, meg a pusztai népeknek.

Szóval, K. Jánosné, 18 éves asszony, aki abban az időben már két éve házassági kapcsolatban élt törvényes urával, otthon kést ragadott. Nem az ebédhez, vagy a vacsorához terített meg. Ha már keze ügyébe jutott a „szerszám", bele is szúrta az emberbe, egy heves vitát követően. A 11,5 centiméteres bökő megsértette a szívburkot, valamint a jobb szívkamrát is. De a sértettnek szerencséje volt, megműtötték, túlélte az affért.

A csapszék itt úgy került szóba, hogy az asszonyka a bűncselekményt követően elszaladt a szomszédba, az ismerősök társaságát keresve. Egy támogatójával tért haza, utána hívták a mentőket.

Sokkal utána véresebb, mégis békésebb vizeken folytatta történetét az épület. Egy húsbolt létesült ott, Hússarok néven. De napjainkban már az is csupán várostörténeti emlék, semmi más.

Pucz Péter - Fotó: Löffler Péter