Illegális hulladéklerakókat számolt fel a Tettye Forrásház
2012. október 16. kedd 16:59
Újabb illegális hulladéklerakatokat számolt fel a Tettye Forrásház Zrt. A szolgáltató önkéntesei a pécsi önkormányzat és a BIOKOM Kft. által szervezett hétvégi várostakarítási akcióhoz csatlakozva tüntették el a nyugati elkerülő út melletti területen talált hulladékhegyeket, miközben a Pécsi-víz itt futó mederszakaszát is megtisztították.
A 30 önkéntes a munka nehezebbik végét fogta meg, hiszen egy egyébként is takarított terület helyett félreeső, a vízszolgáltatás szempontjából azonban fontos részt szemétmentesítettek. Dolguk pedig akadt bőven, mivel az egyébként vízbázisvédelem alatt álló környékre sokan hordják autóval a szemetet.
A szombati akció eredményként pár óra alatt meg is telt a BIOKOM által biztosított 10 köbméteres konténer, ezen felül több mint 100 zsákot megtöltve még ugyanennyi hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők. Kiselejtezett műszaki cikkek, gyerekjátékok, autóalkatrészek, építési törmelék - szinte minden akadt a mellékutak mentén a bokrok, fák alá borítva, még egy vaslemez fürdőkádat is idáig cipelt valaki, hogy megszabaduljon tőle.
A mostani az áprilisi akció folytatása volt: fél éve 30 köbméternyi illegális hulladékot számolt fel a vízszolgáltató önkéntes csapata a közelben. Azóta rendszeres terepszemlékkel, ellenőrzésekkel igyekeznek megakadályozni, hogy újratermelődjenek a halmok a több hektáros területen.
Forrás: Tettye Forrásház
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Több mint tizennyolcezren...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...

