Időseket kifosztó bűnbanda ellen emeltek vádat
2020. július 30. csütörtök 08:29

A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a hat fős társaság ellen, akik 2018 októbere és 2019 augusztusa között időskorú sértetteket fosztottak ki.
A vádirat szerint az elkövetők módszere az volt, hogy különböző indokokra hivatkozva két
vádlott bement az idős, egyedül élő sértetthez, akinek figyelmét elterelték, miközben
harmadik társuk a lakásba besurranva értékeket tulajdonított el.
A vádlottak rendszerint arra hivatkoztak, hogy a közelben lévő eladó vagy kiadó lakás tulajdonosát szeretnék megvárni, illetve viharkárokat kívánják felmérni vagy egyszerűen csak egy pohár vizet kértek.
Az említett módon a vádlottak 9 időskorú sértettől tulajdonítottak el ékszereket, illetve
készpénzt, ezáltal pedig több, mint négymillió forint kárt okoztak.
Mivel a vádlottak az értékeket olyan személyektől tulajdonították el, akik idős koruk miatt a bűncselekmény felismerésére, elhárítására csak korlátozottan voltak képesek, így a
cselekmény nem lopásnak, hanem kifosztásnak minősül, amiért a törvény 1 - 5 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását írja elő.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Német bíboros: vannak, akik új...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Hiába vártuk, nem nyit ki nyáron a...
- Rengeteg csapadék hullott a...
- Célba ért Pécsett a Mohácsról indult...
- Rétvári Bence: elillant a 480...
- Zárva tart, nem látogatható az...
- Egyre több kalauzt, buszsofőrt...

