Idén 65 családnak jutott ingyen pelenka az egyházmegyében
2016. április 22. péntek 13:53

Az egyik drogérialánc öt éve rendszeresen kampányol az elszegényedett kisgyermekes családok megsegítéséért. Az Együtt a babákért elnevezésű program keretein belül a Katolikus Karitász közreműködésével fél évre elegendő pelenkával támogatnak 800 rászoruló családot. A Pécsi Egyházmegyében idén 65 családnak jut az adományból.
Boros Viktória egy másfél éves kisfiú és egy hat hónapos kislány édesanyja. Ő is az egyike azoknak, akik fél évre elegendő pelenkát kapnak az Együtt a babákért akció keretén belül.
Boros Viktória elmondta: „Hátrányos helyzetben vagyunk, anyaotthonban lakunk, így felcsillant a szemem, amikor hallottam erről a lehetőségről. A családsegítőn keresztül töltöttem ki egy nyomtatványt. Mérhetetlenül boldog voltam, amikor megtudtam: mi is kapunk pelenkaadományt. Nagyon sokat segít ezzel nekünk a karitász."
Országszerte összesen 20 millió forint értékben több mint félmillió darab pelenkával tudja segíteni a családokat a Magyar Katolikus Karitász és a drogéria áruházlánc közös, Együtt a babákért programja.
Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója hozzátette: „A Pécsi Egyházmegyében a tavalyi 22 után idén 65 rászoruló család kaphat fél évre elegendő pelenkát. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a családsegítők és a helyi karitászszervezetek segítségével kutatta fel a segítségre szoruló családokat."
Az ünnepélyes átadót április 21-én tartották a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász Janus Pannonius utcai székházában. A segélyszervezet munkatársai műsorral is készültek. A pelenkaosztásra néhány család el tudott jönni, a többieknek a karitász munkatársai juttatják el az adományt.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Egy magyar városban megtilották a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

