Húsz éve gyászoljuk Horváth Juditot, az örökös csékát, a legendás kosárlabdázót

2017. szeptember 04. hétfő 14:23

Húsz éve gyászoljuk Horváth Juditot, az örökös csékát, a legendás kosárlabdázót

Már két évtized telt el...Húsz éve annak, hogy halálos közlekedési balesetet szenvedett Horváth Judit, a pécsi női kosárlabdasport meghatározó alakja, az örökös csapatkapitány, a mindenki által ismert és kedvelt sportember. Hiányát családja, barátai és ismerősei még mindig érzik, ugyanakkor emlékét szerencsére nem felejtik, ezért rendezik meg halálának évfordulóján, szeptember 12-én azt a gálameccset, amelyen a Pécs 1997 csapata csap össze a nosztalgia-válogatottal a városi sportcsarnokban.

Kitűnő tollú kollégánk lehetne Juci, ha azon a végzetes napon, 1997. szeptember 12-én egy kicsit óvatosabban néz körül abban az átkozott kereszteződésben. Az akkor 34 éves, a válogatottban 67 alkalommal szereplő irányító már a visszavonulását fontolgatta, ezért már a civil életre való felkészülését tervezgette - bár a sporttól nem akart elszakadni véglegesen, hiszen kezdő újságíróként bontogatta szárnyait, több lapban is megjelentek már írásai.

A sors azonban közbeszólt, nem engedte, hogy megvalósítsa álmait. Azon az ominózus napon nem csupán családja, férje és kisfia, rokonsága, hanem játékostársai, kollégái, a szurkolók - és mindenki, aki szerette - veszített el egy nagyszerű sportembert. Lehet, hogy a jó Istennek más tervei voltak vele, hiszen mielőtt végleg távozott volna e földi létből, épp a baleset környékén járt egy pap, aki feladta neki az utolsó kenetet...

 


 

Hiánya nagy űrt okozott. Bár 2004-ben felavatták Rigó István szobrászművész róla mintázott, a Kosárlabdázó nő elnevezésű alkotását a sportcsarnok előtt, távozása után tíz évvel pedig emlékének ápolására létrehozták a Horváth Judit Emlékérmet, amit az elképzelések szerint minden évben átadtak volna az arra érdemesek számára.

Sajnos eme törekvés idővel elhalványult. Igaz, 2016-ban róla és a szintén tragikus közlekedési balesetben elhunyt egykori pécsi edzőről, Fűzy Ákosról kosárpályákat neveztek el Kertvárosban, amelyeken szerencsére egyre több fiatal hódol eme sportág iránti szenvedélyének.

Két évtizede már. Két évtized hosszú idő, de úgy tűnik, hogy vannak, akik számára nem az.

Szeptember 12-én Jucira gondol Pécsen a sportvilág, hiszen méltó megemlékezést tartanak emlékére. Előbb 11.50-kor a pécsi temetőben találkoznak tisztelői, egykori csapattársai, családtagjai a díszsírhelyen lévő sírjánál - csakúgy, mint Fűzy Ákos nyughelyénél -, majd délután fél négykor rendeznek egy kisebb megemlékezést a szobránál.

Majd fél ötkor következik a sportcsarnokban az a mérkőzés, amelyen egykori játékostársaiból összeállt Pécs 1997 elnevezésű csapat játszik a Nosztalgia-válogatottal. A pécsieket Rátgéber László, míg a válogatottal Tursics Sándor dirigálja.

Az emlékmeccs után hat órakor a PEAC csap össze felkészülési mérkőzés keretében az Arad együttesével.

H. L. B. - Fotó: Laufer László