Hoppál szerint a baloldalon totális a káosz
2013. május 16. csütörtök 14:46
A Fidesz szerint a baloldalon totális a káosz, teljes az egyet nem értés. Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője csütörtökön, Pécsen, sajtótájékoztatón azt mondta: kiderült, hogy valójában átverés a baloldal élelmiszeráfa-csökkentési kampánya.
Szavai szerint egymásnak ellentmondó hírek érkeznek a baloldaltól. Az MSZP aláírásokat gyűjt, Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője azonban - a pedagógusok béremeléséhez hasonlóan - egészen más véleményen van, mint a szocialisták: nem támogatná az élelmiszerek áfájának csökkentését egy esetleges baloldali kormányzás esetén.
"Az elmúlt napokban azt láthattuk, hogy ha Mesterházy Attila valamit mond, Bajnai Gordon vele ellentétes információval jön elő, s ha Gyurcsány Ferenc is megszólal, jön egy harmadik vonatkozású információ is, amivel kecsegtetni tudja a magyar embereket" - mondta a politikus. Hozzáfűzte: hasonló ellentmondásokat lehetett tapasztalni a pedagógusok béremelésével kapcsolatban is.
A szóvivő úgy vélte, egy, a baloldal által előkészített átverési sorozatról van szó, és ha a baloldal hatalomra jutna, az egymással ellentmondó programokat, ellentmondó elképzeléseket, széthúzást, totális káoszt eredményezne a magyar emberek kárára.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Nem lesz többé Kikelet: bezár a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Felfalta a város a legendás pécsi...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...