Hoppál: a református szeretetszolgálaton keresztül is segíthetünk
2010. január 22. péntek 11:00

A karibi országban kétségbeejtő hiány mutatkozik ivóvízből, élelmiszerből, orvosi felszerelésből és szakképzett egészségügyi személyzetből, valamint szálláshelyből a hajléktalanoknak. A földrengés ugyanis a haiti főváros, Port-au-Prince épületeinek felét lerombolta.
- Jó ideje ahol tudom, segítem a különböző karitatív szervezetek munkáját. Most is ezt teszem. Honfitársaink, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat mentőegységei, vagy a Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi csoportjai és mások már napok óta a helyszínen segítenek a mentési munkálatokban, a sebesültek ellátásában. Szolgálatot teljesítenek a legrászorulóbbak, a szerencsétlenül járt emberek és családjaik között - mondta dr. Hoppál Péter, pécsi országgyűlési képviselő.
Az orvosi ellátás és mentési feladatok mellett takarókat, ruhákat, cipőket, élelmiszereket, egészségügyi felszereléseket, gyógyszereket szállítanak a katasztrófa sújtotta térségbe. A képviselő kéri, hogy akinek módja van segíteni, csatlakozzon a segítőkhöz.
- Aki kicsivel is tud segíteni, a bajban kétszeresen segít! Szerencsétlenül járt embertársainkat az alábbi számlaszámon tudjuk közvetlenül támogatni: CIB BANK 10702019-85008898-51100005 (Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, 1146 Budapest, Hungária krt. 200.),
A szervezők kérik, hogy a csekken, átutaláson az adományozók tüntessék fel: "Haiti misszió".
Az összegyűlt pénzt ezek a szervezetek folyamatosan utalják kint dolgozó kollégáikon keresztül egy nemzetközi segélyszámlára, aazoknak, akik a helyszínen segítik a mentést és a helyreállítást. Hoppál Péter hozzátette:
- Ha megtehetjük, segítenünk kell, adnunk kell abból a kevésből is, amink van, azoknak, akiknek már semmijük sem maradt.
EQM - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Ismét látogatható a népszerű mecseki...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- A királyválasztás elérése volt egy...