Homorúdon is termőföldet oszt a Mi Hazánk Mozgalom
2020. szeptember 16. szerda 12:53

A vidék elnéptelenedésének megállítása érdekében, Ásotthalmon, Cserháthalápon és Homorúdon kezdődik meg a földosztás - közölte Torozckai László.
A program keretében olyan magyar állampolgárok juthatnak egy-egy holdnyi földterülethez, akik "szeretnének a magyar föld közelébe visszamenni" - tette hozzá.
Példaként említette, hogy Ásotthalmon számos elhagyott tanyahely áll rendelkezésre. Van amelyik önkormányzati tulajdonú, ám a többség magántulajdonban van, így a település anyagi lehetőségei határozzák meg a földosztás mértékét.
Ugyanakkor támogatást kívánnak nyújtani a családoknak a házépítéshez is; ehhez több vállalkozás felajánlotta már a pártnak a segítségét - fűzte hozzá.
Arról is szólt, hogy a "Virradat" program része, hogy elősegítsék élelmiszer-feldolgozó üzemek telepítését a kistelepüléseken.
Ennek keretében, a Belügyminisztérium 200 millió forintos támogatásával megkezdődött egy chipgyártó üzem létrehozása Ásotthalmon - mondta Toroczkai László.
A sajtótájékoztatón Éberling Balázs a Baranya megyei Homorúd polgármestere bejelentette, hogy belépett a Mi Hazánk Mozgalomba.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Szenteste napjától idén is...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...

