Hétfőn folytatódik a kisszentmártoni késelő tárgyalása
2016. június 02. csütörtök 12:10

A Baranya Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy kisszentmártoni férfival szemben, aki volt élettársát bántalmazta, annak lányát és anyósát pedig megszúrta.
Az ügyészség közlése szerint a kisszentmártoni férfitól 2015. szeptemberében költözött el élettársa, akivel másfél évig éltek együtt.
A férfi több alkalommal bántalmazta barátnőjét, ezért ő hároméves lányával visszaköltözött édesanyjához.
Szeptember 16-án a férfi megjelent a nő édesanyjának házánál, majd kis idő múlva a volt élettárs lányával és édesanyjával visszament a férfi házához, hogy elhozzák a ruháikat.
Ekkor a vádlott - barátnőjének végleges elköltözése miatt - feldühödött, majd a házból kifelé tartó volt élettársát lefogta és egy kést szorított a nyakához. Ekkor az édesanyja leánya segítségére sietett, ezért a férfi őt támadta meg. Az asszony megfogta a kés pengéjét, de a férfi nem állt le, majd többször megszúrta a karján, a nyakán, végül hasba szúrta.
A hároméves kislány ekkor nagymamájához szaladt azonban a vádlott őt is két alkalommal megvágta a nyakán.
Ezután a vádlott megragadta volt élettársát, akit a háztól száz méterre lévő kukoricásba vonszolt, majd rövid idő után, testvére tanácsára - akit telefonon hívott fel - elengedte.
A férfi elmenekült, mintegy egy hónapig bujkált, végül a rendőrök elfogták egy általa kialakított erdei rejtekhelyen.
A volt élettárs édesanyja a bántalmazást követően ki tudott menni a utcára és ott segítséget kért az arra járóktól.
A sérültek közül a felnőtt személyt műteni kellett, míg a kislány 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A vádlott cselekménye több emberen, illetve 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének a megállapítására alkalmas, amiért életfogytig tartó büntetést kaphat.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

