Hét nagyszínpadi bemutató lesz a Pécsi Nemzeti Színházban
2016. május 11. szerda 08:04

Hét nagyszínpadi bemutatót tart a jövő évadban a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ), köztük Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékát és Giuseppe Verdi Macbethjét is láthatja a közönség - jelentette be a teátrum vezetősége.
Rázga Miklós igazgató (képünkön) a PNSZ Kamaraszínházának kedd esti előadása előtt elmondta, hogy a Pécsi Balett táncművészei viszik színre Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című művét a Pécsi Nyári Színházzal közös produkcióban, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét decemberben mutatják be a nagyszínházban. Műsorra tűzik Eisemann Mihály, Zágon István és Somogyi Gyula Fekete Péter című operettjét, a Meseautó című zenés vígjátékot és Reginald Rose bűnügyi játékát, a Tizenkét dühös embert is.
Gulyás Dénes, a PNSZ zenei igazgatója jelezte: azért esett választásuk a Macbethre, mivel olyan remekművet kívánnak bemutatni, amelyet eddig nem játszottak Pécsett. Az operatagozat vezetője szólt arról is, hogy a jövőben is tartanak gyermekeknek és fiataloknak szóló beavató előadásokat.
Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója a jövő évad egyik különlegességének nevezte Bartók Béla A csodálatos mandarin és A fából faragott királyfi című műveiből készült előadást, amelynek bemutatóját a Pannon Filharmonikusok élőzenekari kíséretével jövő márciusban tartja a tánctársulat a pécsi Kodály Központ hangversenyteremben.
Rázga Miklós a kamaraszínházi repertoárra kitérve elmondta, Szűcs Zoltán Addikt című művének színpadra alkalmazott változatának ősbemutatóját októberben tartják. Műsorra tűzik még Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című színpadi játékát, valamint Anders Thomas Jensen Ádám almái című filmjének színpadi adaptációját.
Az évadismertetés után a PNSZ 39 lépcsőfok című darabjára érkezett publikum tagjai közül kisorsolták, majd a jövő évadra szóló bérlettel köszöntötték a teátrum idei évadának százezredik fizető nézőjét.
Fotó: Körtvélyesi László/archív/pnsz.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Harminchárom rab készül idén...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Milliókat utaltak tévedésből egy...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Pénteken lesz a virágvásár a Kossuth...
- Helyi termelőtől vásároltam...