Hét és hat és fél év börtönbüntetést kaptak a pécsi hajléktalant halálra verő fiatalok
2016. május 24. kedd 16:27

A Pécsi Ítélőtábla megalapozottnak találta és helybenhagyta a Pécsi Törvényszék ítéletét, így 7 évre, valamint 6 év 6 hónapra fiatalkorúak börtönében kell bűnhődnie a két fiatalnak, akik 2014. szentestéjén megöltek egy hajléktalant.
A fiatalok 2014. december 24-én a pécsi főpályaudvar melletti téren italoztak, majd szóváltásba keveredtek a szintén ittas sértettel és annak barátjával. Mindhárman megütötték a férfit, majd az elmenekülő barátja után futottak, de nem érték utol. Két támadó ezután visszatért a földön fekvő sértetthez, nekifutásból, páros lábbal a hasára ugrott, és távozott. A sértett kórházba került, de belehalt a bántalmazás okozta belső sérülésekbe.
A Pécsi Törvényszék társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt egyiküket 7 év fiatalkorúak börtönére, mellékbüntetésül 6 év közügyektől eltiltásra, míg a másik elkövetőt 6 év 6 hónap fiatalkorúak börtönére, mellékbüntetésül 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A harmadik vádlottat garázdaság bűntette miatt 2 év próbára bocsátotta, az elsőfokú ítélet az ő vonatkozásában jogerőre emelkedett.
Az egyik vádlott és védője enyhítés, a másik enyhítés, míg védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan eltérő minősítés és enyhítés végett jelentett be fellebbezést.
A Pécsi Ítélőtábla határozatával a törvényszék ítélete jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Milliókat utaltak tévedésből egy...
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Kezdők is kipróbálhatják magukat...