Haydn egyik legnépszerűbb művét tűzi műsorra a PFZ
2018. március 07. szerda 07:30

Nagycsütörtökön, március 29-én elsőként Joseph Haydn a Megváltó utolsó hét szava a keresztfán című művének eredetijét, majd annak kortárs adaptációját is műsorra tűzi a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) a pécsi Kodály Központban.
Mint az együttes MTI-nek kedden eljuttatott közleménye felidézte, hogy a művet Haydn a cádizi kanonok felkérésére komponálta 1785-ben, a Santa Cueva barlangtemplomban zajló nagypénteki szertartásra.
A megrendelő pontosan meghatározta a zenemű főbb vázlatait is: "nyolc lassú tételt kértek a bevezető és a szenvedéstörténet hét mondatának illusztrálására, majd az utolsó tételben, a földrengés ábrázolásához egy gyorsat" - írták.
A PFZ összegzése szerint az így létrejött, "a hallgatót befelé fordulásra késztető zene" a mai napig Haydn legnépszerűbb művei közé tartozik.
A dirigens Dubóczky Gergely kezdeményezésére és vezényletével 2014-ben tartották azt az ősbemutatót, amelyen a darabot Esterházy Péter hét betétszövegével adták elő Mácsai Pál és Kerekes Éva közreműködésével - elevenítette fel a zenekar közleménye.
A Haydn-Esterházy mű inspirációjára született Nádler István-festményeket a pécsi koncerten kivetítve láthatja majd a közönség.
Az átirat előadásán PFZ-t Dubóczky Gergely vezényli, Esterházy Péter szövegét Mácsai Pál és Kerekes Éva adja elő - ismertette a zenekar. Arra is felhívták a a figyelmet, hogy az Esterházy-féle változatot kizárólag felnőttek számára ajánlják.
Az eredeti Haydn-művet március 29-én 18 órától, a kortárs átiratot pedig 21 órától hallhatja a közönség.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

