Hatvanmillióból korszerűsítették a Fészek bölcsődét
2014. szeptember 16. kedd 17:14
Páva Zsolt, Pécs polgármestere a sajtó, az intézmény dolgozói és a kisgyermekek jelenlétében avatta fel a Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága Gosztonyi utcai egységét szeptember 16-án.
Pécs a projekt megvalósítására 53 millió forint támogatást nyert, melyhez további közel 6 millió forint önerő támogatást pályázott meg sikeresen, így mindösszesen 3,5 millió forint saját erőt kellett biztosítania az önkormányzatnak a projekt megvalósulásához - ismertette a pénzügyi adatokat beszédében Páva Zsolt.
A Gosztonyi utcai egység fejlesztésével az épület energetikai besorolása „F"-ről „A"-ra, azaz kiválóra módosult, melynek köszönhetően az éves átlagos nettó 2,2 milliós forintos energiaköltség 1,4 milliós forintos nettó összegre csökken, mely 37%-os költségcsökkenést jelent.
A pályázatnak köszönhetően megtörtént a nyílászárók kicserélése, sor került a tető és a külső falak hőszigetelésére. Megvalósulhatott az épület teljes fűtési rendszerének kicserélésére, helyiségenként szabályozható hőmérsékletű, korszerű lapradiátoros rendszer került beépítésre. A megvalósult fejlesztésnek köszönhetően a város az intézmény energetikai infrastruktúrájának fejlesztése mellett az oktatási infrastruktúráját is jelentős mértékben fejlesztette.
Az ünnepélyes avatás után a Kisgyermek Szociális Intézmények igazgatója, Dallosné Kaurek Csilla elmondta, hogy mind a munkatársai, mind a kisgyermekek nagyon szívesen járnak a megújult intézménybe. Az igazgató köszönetet mondott a város vezetőinek és a projektben résztvevő minden partnernek.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...
- Anyák napja: megköszönni sosem késő,...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

