Három karambolt is részeg sofőr okozott az elmúlt héten Baranyában

2020. június 30. kedd 10:08

Három karambolt is részeg sofőr okozott az elmúlt héten Baranyában

Három olyan baleset is történt az elmúlt héten Baranyában, amelynél a baleset okozóival szemben a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott.

 

 

Baranya megye közútjain a múlt héten 34 közlekedési baleset történt, amelyből 12 személyi sérüléssel járt, és 22 anyagi káros volt. A sérüléses balesetek kilenc esetben könnyű, míg három esetben súlyos sérüléssel végződtek.

Ebben az évben már 22 alkalommal okozott sérüléssel járó balesetet olyan járművezető, akinél felmerült az ittasság gyanúja. Ezekből a balesetekből nyolc súlyos sérüléssel, 14 pedig könnyű sérüléssel végződött.

Az elmúlt héten történt balesetek közül az egyiknél a járművezető a rosszul megválasztott sebesség miatt áttért a szembejövő sávba, ahol összeütközött egy szabályosan haladó gépkocsival.

Egy másik balesetnél a gépkocsivezető a vízelvezető árokba hajtott, míg a harmadik baleset azért következett be, mert a járművezető úgy közlekedett egy járműszerelvény mögött, hogy nem tartott kellő követési távolságot, rosszul mérte fel az előtte haladó sebességét, majd hirtelen előzésbe kezdett és nekiütközött a járműszerelvénynek.

A helyszínen a baleset okozóival szemben az alkalmazott alkoholszonda mindhárom esetben pozitív értéket mutatott.

Forrás: BMRFK