Hamisan vádolta fia iskolaigazgatóját egy férfi, most őt vádolták meg
2017. július 12. szerda 10:26

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség hamis vád bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki középiskolás fia iskolaigazgatóját vádolta hamisan.
A férfi fia egy baranyai középiskola tanulója volt. A 2015/16-os tanévben a 11. osztályos, nem tanköteles fiú 31 tanórát mulasztott igazolatlanul, ezért az iskola a hatályos jogszabályi rendelkezdések alapján megszüntette tanulói jogviszonyát.
A fiú apja ezután feljelentést tett a rendőrségen az iskola igazgatója ellen, mely szerint az igazgató hamis adatokat szolgáltatott az intézményfenntartó felé, és ezen hamis adatok alapján szüntették meg fia tanulói jogviszonyát.
A rendőrség a feljelentést követően beszerezte az okirati bizonyítékokat, mely alapján megállapításra került, hogy az iskola igazgatója törvényesen - valós adatok alapján - járt el, mikor a fiú tanulói jogviszonyát megszüntette.
Ugyanakkor azzal, hogy az apa hamisan vádolta az iskola igazgatóját a hatóság előtt, megvalósította a hamis vád bűncselekményét, ezért a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vele szemben vádat emelt. A hamis vád bűncselekményének büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...

