Hamarosan már száznegyven térfigyelő kamera pásztázza a pécsi utcákat, tereket

2019. április 12. péntek 18:05

Hamarosan már száznegyven térfigyelő kamera pásztázza a pécsi utcákat, tereket

A város hatvanöt pontján szerelnek fel új térfigyelő kamerákat november közepéig, jelenleg a kiviteli tervek készítése, a szükséges engedélyek beszerzése zajlik. A 136 millió forintos beruházás részeként a térfigyelő-központot is korszerűsítik, a munkák végeztével 140 kamera pásztázza majd a pécsi utcákat, tereket. 

 

Még a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében helyeztek el 32 darab térfigyelő kamerát Pécsett, ezek száma a későbbi bővítések révén mostanra megduplázódott. Ugyan az eszközök sokat segítenek a bűnüldözésben, illetve a megelőzésben, azonban a szakemberek szerint a hatékonyság növelése érdekében jóval többre van szükség.

- 2017-ben egy olyan átfogó tervet készíttettünk, mely a meglévő rendszer további 65 kamerával és azok működtetéséhez szükséges eszközök bővítésére tett javaslatot - fogalmazott lapunk érdeklődésére Őri László, Pécs alpolgármestere. - Mindez hamarosan megvalósulhat annak nyomán, hogy a Belügyminisztérium ugyanis csaknem 136 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a pécsi önkormányzatot. Ennek elérésében természetesen Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője is jelentős részt vállalt.

Őri László kifejtette, közbeszerzési eljárás során kiválasztották a kivitelezőt, aki komplett rendszer kiépítését november 15-ig vállalta. Jelenleg a kiviteli tervek készítése, az engedélyek beszerzése zajlik. Az önkormányzat városrészenként személyes egyeztetés keretében megkereste az összes, a fejlesztésben elérintett ingatlan, középület tulajdonosát, hogy a hozzájárulásukhoz szükséges megállapodásokat megköthessék, ezek szintén folyamatban vannak.

A beruházás részeként a meglévő térfigyelő-központot is korszerűsítik, hogy alkalmas legyen a száznegyven kamera felvételeinek fogadására, elemzésére.

Kertvárosban, 19, a keleti városrészben 21, Uránvárosban és Szigeti városrészben 13, a belvárosban 12 új kamerát szerelnek fel. Új eszközök kerülnek többek közt a kertvárosi Testvérvárosok terére, az Aidinger János, a Móra Ferenc utcákba és a Maléter Pál útra, a keleti városrészben a Fekete Gyémánt térre, a Komlói útra és a Fehérhegyi utcába.

Egyetemvárosban és Uránvárosban más helyszínek mellett a Stadion és a Tüzér utcákban, az Ifjúság útján és a Rókus utcában helyeznek ki eszközöket, a belvárosban pedig például a Citrom, a Munkácsy Mihály és a Lánc utcában.

- A helyszínek kiválasztásakor a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel közös álláspont volt, hogy elsősorban olyan helyen kell kamerát telepíteni, ahol a személy elleni erőszakos cselekmények, a közterületi rongálások, jogsértések száma magas, a forgalmas szórakozóhelyek, a bevásárló központok közelsége a telepítést indokolja, és számottevő átmenő forgalommal kell számolni - mondta Őri László, aki a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács elnöke is. - A terv továbbá figyelembe veszi a nagyobb közlekedési csomópontokat, a legforgalmasabb gyalogosútvonalakat, a városban tanuló diákok biztonságosabb mozgását, a kulturális rendezvények helyszíneit és a jelentős, idegenforgalmi szempontból a városba érkező turisták által látogatott frekventált helyek védelmét és a bűnelkövetés szempontjából a legfertőzöttebb területeket.

 

M. B. - Fotó: Dittrich Éva (archív)