Habzsoljuk majd az ormánsági dinnyét, olyan jó lesz a minőség, és az ára sem szökik az égbe

2016. június 11. szombat 11:46

Habzsoljuk majd az ormánsági dinnyét, olyan jó lesz a minőség, és az ára sem szökik az égbe

Jó dinnyeszezonra számítanak az ormánsági termelők. Ugyan április-májusban fagyott, ám a gazdáknak és a későbbi jó időjárásnak köszönhetően kiváló minőségű lesz a termés. Várhatóan száz-százhúsz forintos kilogrammonkénti áron kínálják majd az árut.

Néhány héten belül megjelennek az első ormánsági dinnyék a boltok polcain és lassan kitelepülnek a jól megszokott útszéli árusok is. Érdemes lesz majd vásárolni a gyümölcsből.

- Jelenleg betegségmentesek a növények, szépen fejlődnek - vágott bele Horváth Béla csányoszrói dinnyetermelő. - Áprilisban és májusban ugyan mínusz hat Celsius-fokig is lecsökkent a hőmérséklet, ám a gazdák munkájának és a jobbra forduló időjárásnak hála nem történt nagyobb baj - tette hozzá.

Úgy néz ki tehát, jó idény előtt állnak a baranyai termelők, ez pedig persze a fogyasztóknak is örömteli, hiszen kiváló minőségű gyümölcsöt tehetnek az asztalra. Sőt, az árak sem szállnak az egekbe.

- Tudni kell, hogy a dinnyetermelők nem kérnek vagyonokat a termésért. Ha a negyven-ötven forint körüli árat megkapjuk, amelyre jó esély van, a kereskedők száz-százhúsz forint között kínálhatják a görögdinnyét, amely úgy gondolom, a vásárlók számára is elfogadható ár - magyarázta.

Ennyien dinnyéznek az Ormánságban

Horváth Béla érdeklődésünkre elmondta, a dinnyetermesztéssel foglalkozó családok száma stabilizálódott az utóbbi években. Jelenleg mintegy ötven-hatvan család foglalkozik a gyümölccsel. Mint megtudtuk, az újak belépését nehezíti, hogy a "dinnyézés" megkezdéséhez hektáronként körülbelül egymillió forintra van szükség.

Az ormánsági dinnye egyébként egyre keresettebb, amely a termelők szerint annak köszönhető, hogy az utóbbi időszakban jelentős mértékben javult a minőség. Nem csoda hát, hogy nem csak a határainkon belül, hanem azon túl is keresett a gyümölcs.

- A baranyai dinnye több országba is eljut. Kiemelkedő piac többek közt Lengyelország vagy éppen Németország, de a finnekhez is szállítunk mag nélküli gyümölcsöt - tudtuk meg.

Bár a korábbi években komoly gondok adódtak ebből, mostanra sikerült megállapodni a magyarországi áruházláncokkal, így szinte az összes nagyobb boltban megtalálható lesz majd a hazai. Az ormánságiak egy jelentős része azonban maga is kínálja majd a terméket a már megszokott helyeken, elsősorban a forgalmasabb utak mentén.

Képünk illusztráció. 

Palotás P. - Fotó: Kálmándy Ferenc