Ha összefutott az élettársával, megverte, volt, hogy a földön is húzta a baranyai férfi
2018. július 26. csütörtök 10:13

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség több vádiratot nyújtott be egy kővágószőlősi férfi ellen, aki élettársát folyamatosan bántalmazta.
Az ügyészség közlése szerint a férfi 2018 februárjában Kővágószőlősön, az utcán szóváltásba került élettársával és annak édesanyjával. A férfi folyamatosan kiabált, szidalmazta élettársát, majd két alkalommal ököllel fejen ütötte.
Ezt követően táskájánál és ruhájánál fogva rángatta, a földön húzta.
2018 májusában a vádlott élettársával Pécsett, az uránvárosi buszpályaudvaron szólalkozott össze, majd ismételten hangosan szidta, és legalább öt alkalommal ököllel fejen ütötte. A vádlott olyan erővel ütötte arcon társát, hogy a sértett feje az egyik ütés következtében nekiütődött a buszmegálló várójának oldalához. A bántalmazás következtében az élettárs szája felrepedt.
A nő a sérülések ellenére a vádlottal szemben magánindítványt nem terjesztett elő.
Az elkövető cselekménye a garázdaság vétségének a megállapítására alkalmas.
Képünk illusztráció.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség - Fotó: pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

