Ha most lenne a választás, kétharmada lenne a Fidesznek
2015. december 18. péntek 13:20
Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, a kormánypárt visszanyerné kétharmados többségét - mondta az M1 aktuális csatornának pénteken a Nézőpont Intézet vezérigazgatója a legfrissebb kutatási eredményeiket ismertetve.
Mráz Ágoston Sámuel szerint igen sikeres éve volt a Fidesznek, mert miközben az év elején még "kellemetlen hónapjai voltak a kormánypártnak", év végére 26-ról 34 százalékra emelkedett támogatottsága, míg a biztos pártválasztók körében 48 százalékon áll. Úgy értékelte, ez egy üzenet, miszerint a Fidesz támogatottsága jelenleg ott van, ahol 2014 áprilisában.
Kitért arra is, hogy az LMP sem a Nézőpont Intézet felmérése, sem a szintén a napokban megjelent Medián-elemzés szerint nem érné el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, továbbá az MSZP 10 százalék alatt áll, a Jobbik pedig bár a tapolcai választást követően 20 százalékra erősödött, jelenleg 10 százalékra esett vissza.
Arra a kérdésre, hogy kieshet-e az MSZP a parlamentből a következő országgyűlési választáson, Mráz Ágoston Sámuel azt mondta: szerinte ez nem egyszerű kérdés, Magyarországon létezik a "termék nélküli márkahűség", és bár "nem mutatnak életerős jegyeket a baloldali pártok", a baloldali értékrendet választó csoport létezik, és van társadalmi közege a baloldali pártoknak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...

