Gyurcsány homokot lapátol, almát ráz, majd Baranyába is ellátogat
2012. október 09. kedd 14:21

Többhetes országjárást kezdett Gyurcsány Ferenc, a volt miniszterelnökhöz pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) több politikusa is csatlakozik. A program kedden homoklapátolással és almaszedéssel indult a szabolcsi Tiszaadonyban.
A DK arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a korábbi kormányfő a következő legalább három hétben az ország nehéz helyzetű településeit keresi fel, az ott dolgozó családok hétköznapjaival ismerkedik, beáll közéjük dolgozni és velük is lakik majd, csak a hétvégéket tölti Budapesten.
"Nem akarok protokoll programokat. Vendéglátóinkkal élünk egy-egy napot, velük kelünk, megyünk munkába, ahol tudunk, velük dolgozunk. Alszunk szegénytelepen, alszunk roma vendéglátóinknál, bumlizunk hajnali vonattal vagy busszal" - írta Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy azért is döntöttek az országjárás mellett, mert a DK parlamenti lehetőségei korlátozottak.
A párt közleménye szerint A mi országunk elnevezésű körút során politikusaik "az ország elveszettnek tűnő, a kormány által leszakadásra ítélt vidékeit" keresik fel. Gyurcsány Ferenc minden állomáson ott lesz, a DK többi képviselője pedig alkalmanként csatlakozik hozzá.
A program kedden kezdődött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszaadonyban, ahol a volt kormányfő homokot hord a Tisza partjáról a település játszóterére, majd almarázásban és -szedésben vesz részt a helyi emberekkel, délután pedig egy vásárosnaményi fodrászüzletben tart lakossági találkozót.
Gyurcsány Ferenc a következő hetekben Borsod-Abaúj Zemplén, Heves, Nógrád, Békés és Baranya megyei településekre is ellátogat majd.
MTI - Fotó: Taipusz Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- PTE: közösségi adatgyűjtés indul...
- Nézőpont: erősödött a Fidesz, nő a...
- Több mint tizennyolcezren...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...

