Gyimesi Gábor: a Jobbik a második erő, a többiek a harmadik helyért fociznak
2018. március 07. szerda 11:46

Javában zajlik a kampány az idei országgyűlési választásokra, minden párt és szervezet mozgósította aktivistáit és szimpatizánsait, hogy minél több választópolgárt győzzenek meg a maguk igazáról. Ezúttal a Jobbik egyik pécsi képviselőjelöltjét, Gyimesi Gábort kérdeztük az ellenzéki oldalon hangoztatott összefogásról, valamint arról, hogy miben látja a város fejlődésének zálogát.
A jelenlegi pécsi önkormányzati képviselő megkeresésünkre rögtön leszögezte, hogy pártja a második erő, az egyetlen esélyes párt, amelyik leválthatja ezt a kormányt, a többiek „mind a harmadik helyért fociznak", s csak azért indulnak a választáson, hogy bekerüljenek a parlamentbe.
- Ha igény és szükség lesz az összefogásra, akkor azt nem mi fogjuk kezdeményezni. Ahhoz az kellene, hogy ezek a - a nulla és mínusz egy százalékos - pártok először rendezzék el egymás között a visszalépéseket, és utána keressenek meg minket és akkor azt mondjuk, hogy köszönjük szépen, tisztelettel elfogadjuk a visszalépésüket.
Kérdésünkre, hogy felmerült-e már az az opció, hogy a Jobbik jelöltjei visszalépnének más párt - például az LMP - javára, egyértelmű választ kaptunk.
- Nem, bár én csak a választókerületemről tudok véleményt mondani. Mindkét választókerületben mi vagyunk az egyetlenek, akik le tudnák váltani a jelenlegi fideszes országgyűlési képviselőket - fogalmazott.
A párt pécsi programjára vonatkozó kérdésünkre Gyimesi úgy válaszolt, hogy országos programjuk van, de az Pécsre is vonatkozik - akár a közoktatást, akár az egészségügyet tekintjük, de legfőképp a korrupció területén, hiszen „az elszámoltatás Pécsre halmozottan igaz".
Pécsnek ugyanakkor a két legnagyobb gondja az újratermelődő adósságállomány és a munkahelyteremtés hiánya.
- Nem tud kikeveredni az adósságból a város, csak kormányzati kölcsönből. Amit nem fog tudni kitermelni, mert az önként vállalt és a kötelező feladatokat nem finanszírozza az állam. Ezt rábízza az önkormányzatra, sorsára hagyja, hogy saját bevételből teremtse elő a forrásokat. Ez az egyik szemlélet, amin a Jobbik-kormány változtatna, mert egészen más lenne az önkormányzatok finanszírozása, amiből Pécs - ha minimális módon is, de - talpra tudna állni.
A politikus szerint a másik nagy probléma a munkahelyteremtéshez kapcsolódik. Úgy véli, hogy a multik jelentős adókedvezményeket, állami támogatásokat élveznek, így a kis- és közepes vállalkozások - amelyek a foglalkoztatottak 70-80 százalékát adják - nem tudnak versenyezni velük.
- Ezt a helyzetet cserélnék fel, hogy a kkv-k versenyképesek legyenek, hogy minél több munkahelyet tudjanak teremteni, s emellett létezik a béruniós kezdeményezésünk, s így az európai unós pénzeket is arra lehet fordítani, hogy a magyar kkv-ket tegyük versenyképessé, növeljük hatékonyságukat, s bizonyos feltételek mellett magasabb béreket is tudjanak biztosítani.
A városatya amondó, hogy a pécsi kkv-k óriási bajban vannak, pedig lenne kiút.
- Pécsen van innováció, van egyetem, van szürkeállomány. Pécsből rengeteg dolgot ki lehetne hozni, főleg az informatikai vállalkozások tudnák előrébb vinni a várost, hiszen viszonylag kis befektetésből nagyon messzire el lehetne menni velük - fogalmazott.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...