Futás közben jönnek a legjobb ötletek – vallja Csizi Péter, a legsportosabb pécsi politikus

2016. június 16. csütörtök 16:30

Futás közben jönnek a legjobb ötletek – vallja Csizi Péter, a legsportosabb pécsi politikus

Gyerekkorában rendszeresen sportolt, azonban az egyetemi évei alatt már kevésbé volt lelkes a pécsi országgyűlési képviselő, Csizi Péter. Néhány éve vette rá magát újra a futásra, azóta töretlen elszántsággal rója Tüskésréten a köröket. Egy beszélgetés erejéig csatlakoztunk hozzá, s annyira belemerültünk, hogy hat kilométert futottunk együtt.

Az első 1200 méteres kör alatt, amit bemelegítésnek szántunk, Csizi Péter elmesélte, hogyan is vált a futás a mindennapjaivá, ugyanis ez nem volt mindig így, sőt:

- Nem szerettem futni, bár gyerekkoromban aktívan sportoltam, de a futás mindig távol állt tőlem - mondta. Azonban ahogy teltek az évek és egyre szűkebbek lettek az ingek, érezte, hogy változtatnia kell az életmódján. - Nehezen vettem rá magam a futásra, de mivel sokat ülök autóban, kifejezetten jól esik munka után ez az egy óra kikapcsolódás, amit a tüskésréti pályán töltök - folytatta.

- Részemről nem hiúsági kérdés a mozgás, inkább azt mondanám, ez alkati dolog - magyarázta második körünk elején. - Jó érzés lejönni ide és futni három-öt kilométert, az motivál napról napra, hogy ma is megcsináltam - mondta.

A feleségét egyáltalán nem zavarja, hogy férje nem megy rögtön haza. - A feleségem mindenben támogat, így a futásban is , ha éppen azért nem érek időben haza, mert még kocogok egy kicsit, nem bánja, viszont, ha egy fontosabb családi eseményről kések, az már nem tetszik neki - tette hozzá mosolyogva.

A politikustól megtudtuk, hogy a tüskésréti futópálya ötlete is sportolás közben pattant ki a fejéből. - Pesten jártam, de akkor már a mindennapjaim része volt a futás, így elmentem kocogni a Margitszigetre és arra gondoltam, hogy Pécsett is lehetne egy hasonló hely, ahova a sportolni vágyók bármikor jöhetnek - fejtette ki második körünk közben. Kellemes, beszélgetős iramban haladtunk, mely alatt elmondta, hogy ötletét Páva Zsolt, polgármesterrel is megosztotta, akinek azonnal a Tüskésrét jutott eszébe, mint a legalkalmasabb helyszín. - Szeretik a pécsiek, sokan járnak ide - mondta büszkén.

Csizi Péter megjegyezte, hogy a legjobb ötletek mindig futás közben jutnak eszébe, hiszen alapvetően a munka körül cikáznak a gondolatai ilyenkor. - Én nem szoktam zenét hallgatni mikor futok, helyette aktuális dolgokon és a politikán gondolkodom, az utóbbi napokban például a Zsolnay-gyárral kapcsolatos ügyeken járt az eszem - mesélte.

A harmadik körben már csordogált a verejték a politikus homlokán és a levegőt is nehezebben vette, bár ez cseppet sem zavarta, ugyanolyan lelkesedéssel beszélgetett velünk, mint mikor kezdtük a futást. - Nem követem az aktuális trendeket edzőruha tekintetében, inkább a praktikusságra törekszem, de azt tudni kell, hogy otthon a szekrényben három méretben vannak ingeim, nadrágjaim és futóruháim is, természetesen a súlyomhoz mérten - mesélte nevetve. - Már egy ideje tartom a súlyom száz kilogramm alatt, viszont a feleségem alföldi lány, igazi magyaros ételeket szokott készíteni, ezért van, hogy felszalad a mérleg nyelve, de egyébként én húsevő vagyok, a húst szeretem hússal - magyarázta. - Futás után meg is szoktam engedni magamnak egy-két finom falatot, de egy ideje nem, így ma sem, most az étkezésemre is jobban figyelek.

Ahogy róttuk a köröket, egyre több szúnyog lett a tó körül, de a képviselőt nem zavarta a jelenlétük, mint mondta, őt nem szeretik. - Szinte meg se csípnek, az én vérem biztos nem ízlik nekik.

Azt is elárulta, hogy rosszul még nem lett sportolás közben, de már előfordult, hogy nem esett jól neki a mozgás. - Ilyenkor inkább befejezem - folytatta. Egyelőre a sérülések is elkerülték szerencsére. - Mindig odafigyelek a megfelelő nyújtásra, ez a feleségem hatása, ő ugyanis gyógytornász - tette hozzá a politikus. Hosszú Katinka is szóba jött futás közben, ugyanis edzés után egy kád jeges vízbe fekszik, hogy regenerálja izomzatát. - Katinka élsportolóként mindent megtesz annak érdekében, hogy a felkészülése a legeredményesebb legyen, de én ezt nem vállalnám be, már csak azért sem, mert évente kétszer vagyok náthás: januártól júniusig és júliustól decemberig, innen ered az orrhangom is - mesélte öt kilométer környékén.

A pécsi képviselő és családja nemrég Indiában járt esküvőn, melyről érdekes tapasztalatokkal tért haza. - A feleségem barátnője egy indiai férfihez ment feleségül, mi is hivatalosak voltunk a nagy napra - kezdte Csizi Péter. - Igazi tradicionális esküvőn vehettünk részt, viszont érdekes volt, hogy a vacsorán nem szolgáltak fel húst, de ettől függetlenül minden étel nagyon finom volt - folytatta. Tekintve, hogy magyar lány volt az ara, Péterék vittek magukkal pálinkát is. - Természetesen a pálinka nem hiányozhatott, de náluk ugye egészen mások az alkoholfogyasztási szokások, mint Európában. Érdekes volt látni, ahogy a fiatalabbak egy félreeső szobába mentek inni, kicsit házibuli jellege volt, de vicces volt egyébként - mesélte a képviselő az utolsó együtt megtett métereken.

Képünkön: lapunk munkatársa, Csepregi Veronika és Csizi Péter futás közben.

 

 

Csepregi Veronika - Fotó: Dittrich Éva