Fokozott rendőri ellenőrzés a gyalogosok körében
2010. március 01. hétfő 10:15
A rendőrök minden nap kiemelten fogják figyelni, hogy betartják-e a rájuk vonatkozó KRESZ-előírásokat, különösen az éjszakai és korlátozott látási viszonyok közötti láthatóságukat, a kerékpár kötelező tartozékainak meglétét, valamint kiszűrik az ittasan közlekedő kerékpárosokat.
Az elmúlt évben végrehajtott ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyalogosan és kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, és egyre gyakoribbak az olyan esetek is, amikor szándékosan hagyják figyelmen kívül a közúti jelzéseket (pl. tilos jelzésen haladnak át, vagy a kijelölt gyalogos-átkelőhelytől távolabb próbálnak átkelni az úttesten). A gyalogosok közlekedésére jellemző hibák, hogy nem kellően körültekintőek, takarásból lépnek az úttestre vagy egyszerűen rosszul becsülik meg a közeledő jármű távolságát, annak sebességét.
Napjainkban a gyalogos és kerékpáros közlekedés Európában és Magyarországon egyaránt a figyelem középpontjába került. Ennek oka, hogy a gyalogosok és kerékpárosok - mint a közúti közlekedés legvédtelenebb résztvevői - aránya az összes közlekedési baleseten belül magas. Ezen balesetekre jellemző, hogy szinte minden esetben személyi sérüléssel járnak, s igen gyakran súlyos, illetve tragikus kimenetellel végződnek.
Az elsődleges országos statisztikai adatok szerint 2010. január 1. és február 14. között 82 személy vesztette életét a közutakon, akik közül 20 fő gyalogos, 7 fő kerékpáros volt.
Baranya megye közútjain 2010. január 1. és február 16. között 3 halálos kimenetelű baleset során 4 fő vesztette életét. Az okozók között 2 gyalogos szerepel, kerékpáros okozó nem volt.
Baranya megyében a 2009. évben 680 baleset történt, melyek közül 54 esetben okozott kerékpáros balesetet (ez az összes baleset 7,94 százaléka) és 48 esetben gyalogos személy volt az okozó (ez az összes baleset 7,05 százaléka).
Baranya megyében a 2009. évben 29 halálos kimenetelű baleset történt, melyek közül 1 esetben volt kerékpáros az okozó, és 1 esetben vétlen. Az egyik baleset a 6-os sz. főúton, a másik egy dűlőúton következett be. A halálos kimenetelű balesetek közül 11 esetben volt gyalogos résztvevő, melyből 7 esetben gyalogos volt az okozó, 4 esetben pedig a vétlen fél. A balesetek közül kettő a 6-os sz. főút Pécsről kivezető szakaszán, öt pedig a bevezető szakaszán történt. A többi 4 baleset gócponthoz nem köthető.
A KRESZ értelmében a kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani, és a kerékpárt hajtó személynek - lakott területen kívül - fényvisszaverő mellényt kell viselnie. Amennyiben a kerékpárt toló személy (gyalogos) lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodik, éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.
A 6/1990 (IV.12.) KÖHÉM rendelet 116. § (1) bekezdésében foglaltak ellenőrzése, és annak betartatása a rendőrség feladata. A fenti rendeletben felsorolt kötelező tartozékokat - attól függetlenül, hogy milyen időjárási körülmények között, mely napszakban, illetve milyen útszakaszon közlekedik a kerékpáros - a járműre fel kell szerelni.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...