Feljelentette a sellyei rendőröket a paprikajancsit rajzoló jogász
2013. április 16. kedd 08:47
Heindl Péter jogász-történelemtanár feljelentése alapján öt ügyben folyik nyomozás sellyei rendőrök ellen. Az öt ügy nyolc gyanúsítottja azt állította, hogy kényszervallatták őket a helyi rendőrőrs egyenruhásai.
A Népszabadság beszámolója szerint a Szent Márton Caritas Alapítvány jogásza húsz éve nyújt jogsegélyszolgálatot az ormánsági falvak nincstelen cigányainak. Heindl tavaly júniusban ismert meg egy olyan büntetőügyet, aminek gyanúsítottjai azt állították, hogy a rendőrök kényszervallatással vertek ki belőlük beismerő vallomást.
Azóta öt ügy nyolc gyanúsítottjának kényszervallatásról szóló szavait jegyzőkönyvezte - írja a baloldali napilap, amely szerint a jogász valamennyi esetben feljelentést tett az ügyészségen. Bár többször is elutasították, hogy vizsgálatot indítsanak, ma már mindegyik ügyben folyik a nyomozás - tették hozzá.
Mint a Pécsi Újság.hu korábban megírta, a korábban SZDSZ-es aktivistaként is ismert Heindl Péter 2010 nyarán a pécsi adóhivatal épületében kifüggesztett nemzeti együttműködésről szóló nyilatkozatra, nemtetszését kifejezendő egy paprikajancsit rajzolt. Akkor az adóhivatal feljelentette őt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Nem lesz többé Kikelet: bezár a...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...